Belföld

Hivatalosan kimondták: Szájer felesége durván és sorozatosan megsértette a törvényt

Handó Tünde

Handó Tündének mától papírja van róla, hogy lábbal tiporja a törvényeket.

Sorozatosan törvényt sértett Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke: ezt mondta ki szerdai ülésén az OBH felügyeleti szerve, az Országos Bírói Tanács (OBT), amelynek legfontosabb feladata Handó munkájának ellenőrzése.

Az OBT arra jutott, hogy Handó Tünde több gyakorlata is törvénysértő volt, úgy mint:

  • indoklás nélkül nyilvánított eredménytelenné egy bírósági vezetői pályázatot
  • nem az ügyteher csökkentésére, hanem vezetői feladatok ellátására rendelt ki egy törvényszéki vezetőt
  • 2016-17 között az eredménytelennek nyilvánított vezetői pályázatokat követően nem intézkedett késedelem nélkül a vezetői kinevezésről.

 

Handó Tünde

 

Ezen túlmenően az OBT további törvénysértéseket is megállapított Handó részéről.

Szájerné az Országos Bírói Hivatal élén ugyanis

  • nem indokolta meg a személyzeti döntéseit
  • nem volt jele, hogy tájékoztatta volna pályázókat és a véleményező testületeket az álláspályázatokkal kapcsolatos döntéseiről
  • a vezetői pályázatok elbírálása nem átlátható
  • a bírói álláspályázatoknál nem állapítható meg, hogy valósak voltak-e az eredménytelenné nyilvánítás indokai.

És még mindig nincs vége a botrányoknak: április közepén öt OBT-tag lemondott, ami veszélybe sodorta a testület működőképességét, majd később újabb két tag távozott, valamint áthelyeztek egy bírót, akinek ezzel megszűnt a tagsága. A New York Times keddi cikke szerint a lemondások mögött maga Handó állhat, mert így gyengült az őt ellenőrző testület.

 

A szerdai ülés ennek nyomán azzal kezdődött, hogy Handó bejelentette, szerinte az OBT működésképtelen, ám Darák Péter (a Kúria elnöke) ellentmondott Szájernénak, és a testületet határozatképesnek nyilvánították.






 

Az OBT azt ígéri, hamarosan a Handó Tünde vezetői gyakorlatáról szóló teljes jelentést is nyilvánosságra hozzák.

(Index nyomán | forrás)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top