Belföld

Óriási botrány Németországban! Az AFD leleplezte Merkelt: A bevándorlók harmadát repülőgépekkel és a törvényeket megsértve hozták be-derült ki az adatok kikérése után.

rtnewshu.blogspot.hu

Az AfD követelésére nagy nehezen kiadta a német belügyminisztérium a Németországba érkező migránsokra vonatkozó 2017-es adatokat, amelyek nyilvánosságra kerülése politikai botrányt okozott. 

 

Kiderült, hogy a tavaly Németországba érkezett migránsok harmada – a Merkel-kormányzat hallgatólagos támogatásával – már repülővel jutott a német határokon belülre.






 

 

Politikai botrányt okozott Németországban, hogy az AfD által kikért belügyminisztériumi statisztikai adatokból kiderült, a német államnál 2017-ben menekültstátuszért folyamodott bevándorlók egyharmada az EU más tagállamaiból elindulva repülővel érkezett német területre. 

Az AfD szerint felháborító, hogy a német kormány megengedi, sőt gyakorlatilag támogatja a hatályos EU-s és német törvények megsértését azzal, hogy megengedi az önmagukat menekülteknek valló migránsoknak, hogy repülővel utazhassanak be Németországba.

Ezek a “menekültek” a beutazásukkal megsértik az EU dublini megállapodását, amely kimondja, hogy a menedékkérőknek a legelső biztonságos országban – ahová megérkeznek – kell menedékjogot kérniük. 

Azonban a Németországban menedéket kérő migránsok legnagyobb csoportjait alkotó szírek, afgánok és eritreaiak Görögországban, Olaszországban és Törökországban szállnak fel a Németországba tartó járatokra.

 

Az állítólagos menekültek törvénysértő módon érkeznek Németországba, a német állam pedig menedékjogi eljárásokat indít, illetve segélyezést biztosít olyan migránsok számára, akik repülővel érkeztek Berlinbe.

A Junge Freiheit megkérdezte az ügyről Leif-Erik Holm AfD-s politikust is, akinek a követelésérevégül is nyilvánosságra hozta az eddig titkolt migrációs adatokat a német belügyi tárca. 






A kormány titkolózása erről az ügyről egyértelműen azt a benyomást kelti, hogy Merkel és a kormánya minden eszközzel megpróbálja álcázni és eltitkolni a katasztrofális menedékjogi politikájának következményeit”– mondta Holm, aki szerint érthetetlen, hogy egy jogállamban hogyan lehetséges a törvényeknek az ilyen botrányos semmibevétele. 

A most nyilvánosságra hozott német belügyi nyilvántartások szerint, amelyek csak a hivatalosan regisztrált és segélyért folyamodó migránsok számát rögzítik, 2017-ben 186 ezer migráns kért menedékjogot Németországban. Ez azt jelenti, hogy Németországba jelenleg is havonta több mint tízezer migráns érkezik úgy, hogy a német határok túloldalán csak olyan országok vannak, amelyek biztonságosnak számítanak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top