Belföld

Ő a nemzet apja, bocsánat, anyja – Ilyen nincs, az Emmi felköszöntötte Orbán Viktort Anyák napján!

MTI-Szigetváry Zsolt

Ez lenne a nőkkel kötött szövetség indulója?

Közleményt adott ki Anyák napjára az Emmi Család-, és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, ami szép és nemes cselekedet is lenne, ha pusztán arra fókuszálna, amire ilyenkor szokás: az édesanyák köszöntésére.






 

De az államtitkárság nem ér(het)i be ennyivel, az anyák mellett a volt és a leendő kormányt is köszönti, egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy Orbán Viktor alatt anyának lenni is mennyivel jobb. Ha nem hiszik, olvassák csak el ezt a két részes közleményt!

“Szeretnénk az eddigieknél is erősebben kifejezni megbecsülésünket és támogatásunkat az édesanyák felé.

 

Ott állunk az édesanyák és a leendő édesanyák mellett minden élethelyzetben:

amikor gyermekvállalásra készülnek, amikor várandósak, amikor megszületik az első vagy a második, harmadik gyermekük. Amikor úgy döntenek, hogy szeretnének otthon maradni a gyermekkel, amikor a gyermeknevelés mellett tanulni vagy dolgozni akarnak, amikor otthonteremtésbe kezdenek, amikor bölcsőde, óvodába, iskolába járatják a gyermeküket, vagy amikor hosszú évtizedek munkája és a gyermeknevelés után úgy döntenek, hogy szeretnének nyugdíjba menni és már az unokákkal lenni.

A nemzeti kormány ezért vezette be a családi adórendszert, a családi adókedvezményt, a gyed-extrát, és adta vissza a hároméves gyest az édesanyáknak. A családtámogatások 2010 óta folyamatosan bővülnek: 2016 és 2019 között megduplázzuk a kétgyermekesek családi adókedvezményét, már félmillió gyermeknek biztosítunk ingyen étkezést és több mint egymillió gyermeknek ingyen tankönyvet.

 

Minden eddiginél több pénzzel támogatjuk

a családok otthonteremtését és a több gyermeket vállaló családokat segítjük az adósságcsökkentésben: a jelzáloghitel-tartozásból és a diákhitel-tartozásból is jelentős összegeket engedünk el számukra…”






És így tovább, csak dőlés dől a hamis önfény. Akkor, amikor a népesség fogy, aki felcseperedik, és kettőnél tovább tud számolni pedig elmenekül innen.

Félreértés ne essék, ez a közlemény arról szól, hogy mindent megadunk nektek, s ti nem szültök eleget, hálátlan dögök. Ilyen közleményt csak végsőkig megfélemlített szervezet adhat ki, s gazemberek írhatnak alá.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top