Politika

Kiszivárgott egy titkos terv arról, hogyan szanálhatja be a kormány a falvakat

nol.hu

Az április választások előtt már sejteni lehetett azt, hogy a Fidesz átalakítja az önkormányzati rendszert, és teljesen kiüresíti annak működését.

 

Már márciusban több, Fidesz-közeli forrásból tudni lehetett, hogy a párt a 2018-as áprilisi választások után a 2000 fő alatti települések önállóságát megszüntetné, de belenyúlnának a nagyobb települések önkormányzatiságába is.






Eszerint a kisebb településeken megszűnne a helyi döntéshozatal, mindent központilag rendelnének el, a helyiek feje fölött. A falvak ilyen szintű módszeres kivéreztetése a diktatúrákat idézi.

Népszava most arról ír, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) eddig csak ellenzéki vagy független vezetésű településeket fenyegetett meg az állami támogatások megvonásával. Wittinghoff Tamás Budaörs független polgármestere közölte: “a testület nem független, nem szakmai, nem tisztességes, így nem lehet bizalmatlanság nélkül figyelni a tevékenységét.”

Szerinte a fenyegetés nincs arányban a felfedezett “csekély jelentőségű adminisztratív hiányosságokkal”, ugyanis azok nem indokolnak ilyen súlyú büntetést.

A szintén független gödöllői polgármester, Gémesi György is erről beszélt. Bár szerinte lehet, hogy pusztán szakmai okai vannak annak, hogy három ellenzéki vagy független vezetésű település akadt fel az ÁSZ rostáján, de szerinte az sem zárható ki, hogy “a hatalom a kis falvak inkompetenciáját igyekszik majd bizonygatni az ÁSZ-vizsgálat felhasználásával, ha az önkormányzati rendszer átalakítása kerül majd terítékre.”

 

Gémesi szerint a Fidesz kipécézte a nem kormánypárti falvakat és városokat. A polgármester elmondta, hogy az utóbbi időben Gödöllőn a polgármesteri hivatalban és az önkormányzati cégeknél is egymást érték az ÁSZ-, az államkincstári-, és a NAV-ellenőrzések.

 

A szocialista vezetésű, nyolcszáz fős Tarnaszentmiklóst eddig elkerülte az ÁSZ-vizsgálat, de Buda Sándornépolgármester a lapnak azt mondta: mélyen együtt érez a megbüntetett településekkel. Szerinte az apró hibák kijavításában az államnak inkább partnerként kellene viselkednie, nem pedig pénzmegvonással büntetni.

 






Az ÁSZ persze cáfolja, hogy csak az ellenzéki településekre utaznának, elmondásuk szerint “első alkalommal éltek azzal a törvényben biztosított lehetőséggel, amely alapján a közpénzfelhasználás szabálytalanságai miatt kezdeményezték a három önkormányzat költségvetési támogatásainak felfüggesztését, mert gazdálkodásukban súlyos, illetve visszatérő szabálytalanságokat azonosítottak.”

Nyugi, Felcsúton minden rendben van…

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top