Politika

Simicska borítja a bilit? Ez az ATOM-BOMBA? (Csak erős idegzetűeknek!)

Simicska Lajos, Orbán Viktor (Fidesz-KDNP) és Spéder Zoltán az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának volt elnöke./Kép. olkt.hu

Az OLKT-hoz üzenetben érkezett és mivel elég érdekesnek tűnik, közlöm a tisztelt olvasóval:

“EZT MOST OLVASTAM, ELGONDOLKODTATÓ ÉS HÁTBORZONGATÓ, HA CSAK A FELE IGAZ. A FORRÁST SAJNOS NEM TUDTAM FELLELNI.”BEFÚJTA A SZÉL A POSTALÁDÁMBA”

 






Tehát:

“A 2010-es kormányváltás után az első év a politikai tisztogatással és a pénzbeszedési rendszer felépítésével telik el. Az EU pályázatok másfél évre leállnak, amíg az építőipart betörik és a pénzeket becsatornázzák. Nagyjából 2011 közepétől, inkább végétől kezd el nagy ütemben dőlni a pénz Orbán környezete felé.

 

Simicska Lajos és Spéder Zoltán./Kép. olkt.hu

 

Már 2012-ben is legalább 2 milliárd EUR lehet a központba beáramló pénz mennyisége, amit az első időben elég szervezetlenül kezelnek. Orbán paranoid, ezért próbálja nem külföldre vinni a pénzt. Egy saját bankjuk van: a Spéder kezében lévő FHB. Nem mellesleg Spéder könyékig benne van a Magyar Postában, ráadásul ambicionálja a Takarékszövetkezeti rendszer bekebelezését is. Ha az integrációt Spéder képes lenne végig vinni, ahogy Orbánnak megígérte, akkor akár az OTP ellenpontjaként is fellépni képes bankká hizlalhatja birodalmát, ami Orbánnak is fontos. Nemcsak azért, mert így Csányinak is odadörgölhet egyet, hanem egyszerűen lesz hol tartania a pénzét.

 

Budapest, 2013. november 18.
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója (b) és Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke beszélget a Magyar Nemzeti Bankban tartott bankárreggeli után a bank épületéből 2013. november 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Spédert Orbán szorosan fogja, többek között a 2008-as bankválság miatt az FHB kimentésére adott állami segítségen keresztül, vagy a takarékszövetkezeti integráció garancia-alapjának feltöltésére adott állami százmilliárdon keresztül. Így az első időkben megvan a bizalom, a beáramló Orbán-pénzek végállomása nagy arányban az FHB, ami idővel kibővül egyes takarékokra is (például a Mészáros családot is finanszírozó B3-ra).

olkt.hu

 

Alig másfél évvel a rendszer beindulása után a beáramló pénz mennyisége elképesztő, 2013-ra már elérik az évi 3-4 milliárd EUR-t, és még ekkor indulnak be újabb csatornák: elindulnak a letelepedési kötvényes off-shore cégek, beindul a MET, eszetlen tempóban pörögnek ki az EU-s pénzek, zavartalanul áfáznak a baráti cégek. A pénz mennyisége egyre zavaróbb, a kis FHB és érdekeltségei mérlegéből kilóg a lóláb, a bankfelügyelet szeme láttára nem lehet ennyi pénzt itthon tartani. Ráadásul, nyilván nem a Fidesz és Orbán Viktor nevén futnak a számlák, hanem gyaníthatóan félig, vagy teljesen fiktív neveken, lásd az örökbecsű Josip Tot és Kaya Ibrahim, csak magyar kiadásban. A fiktív emberek számláit viszont nagyon is valós emberekből álló meghatalmazott rendelkezők irányítják, akik a NER belső körébe tartozó emberek lehetnek. Emiatt lehet Kósának ilyen mesebeli meghatalmazása.






 

olkt.hu

 

Az elképesztő összegek és a fiktív számlatulajdonosok miatt egyre fenyegetőbb a bankfelügyelet hatásköre, egyáltalán létezése. Ezért a felügyeleti okoskodások megelőzésére 2013 végén a PSZÁF-et begyűrik az MNB-be, Matolcsy alá, és létrehozzák a droidokból álló Pénzügyi Stabilitási Tanácsot.

A PSZÁF kicsinálva, már nem okoskodhat. Nem mellesleg Habonyék közben a világ minden sarkában cégeket és számlákat alapítanak és tartanak fenn. 2014 végéig alapvetően csend-rend van, bár egy balhé kibukik. Habonyék megzsaroltak egy rakás céget, a dilettánsok még amerikaikat is, akik persze jelentenek az otthoni nemzetbiztonság felé, emiatt beindul a kitiltási botrány, A NAV elnökének személyes érintettségével, emlékezetes jelenetekkel.

 

olkt.hu

 

Színre lép a kirúgott NAV-os adóellenőr, Horváth András is, és híres dossziéját lobogtatva közli, hogy évi 1000 milliárdot lopnak el ÁFA csalók, állami segítséggel. A kitiltási botrányt kibekkelik, Horváth Andrást kicsinálják. A NER-pénzszivattyú működik tovább, a cégek nagy része fizet, a pénz őrült tempóban áramlik be.

 

Zárójelben: Orbán persze paranoid, Spéder mellett a kezdetektől kezdve futtatja Töröcskeit is, aki a Széchenyi bankot gründolta a semmiből. Mit ad isten, 2013-ban pár milliárdért az állam is beszáll a Széchenyi Bankba.Ekkor a banki különadók és üzengetések időszakát éljük, az állam sorban megzsarol több bankot is, hogy vagy eladják a hazai érdekeltségeiket, vagy az állam kicsinálja őket. Ekkor történik a Rejtő regénybe illő eset, hogy Töröcskei zugbankja 1 Eurós ajánlatot tesz a Raiffesisen megvásárlására. De Töröcskei egy dilettáns bűnöző (ami megszokott dolog a NER-ben), és már 2014 végén belebukik a sok rokon és NER-huszár hitelezésébe. A bank pénzét szétlopták, de Töröcskei jó elvtárs volt, így ő megússza, sőt pár év múlva új pozíciókat kap. Zárójel vége.

 

olkt.hu

 

És ekkor beüt a 2015-ös brókerbotrány. Sorban dőlnek be a brókerek, Questor, Buda-Cash, Hungária, DRB, stb. Talán még Orbánnak is lehetett némi pénze ezeknél, ami bebukott. Orbán kurva ideges lesz, megérzi, hogy a pénze akár el is veszhet az általa amúgy gyűlölt bankárok miatt, ráadásul a nép is hörög. Spéder teljesítményével is elégedetlen, ezért átrendezésbe kezd. Spédernek bejelenti, hogy kivonja a NER-pénzeket az FHB csoportból. Spéder azonnal tudja, hogy ez mit jelent. Milliárd eurós nagyságrendről van szó, tudja, hogy ezzel a forrásigényes tervei a Posta-Takszöv-FHB birodalomról ugrottak, sőt, ekkora forráskivonásra még az FHB is rámehet. Ezért minden eszközzel tiltakozik, ellenáll. Orbán berág, végrehajtják a forráskivonást és megtörténik Spéder kicsinálása. Spéder egy darabig próbál okoskodni, de amikor hetente indul ellene egy újabb nyomozás gazdasági bűncselekmények miatt, hamar ráébred, könnyen sitten töltheti a következő 10-20 évét. Ezért becsicskul, sorban elad mindent és eltakarodik. Az FHB mérlegfőösszege bezuhan, 200 milliárddal csökken 2015-ben.

 

olkt.hu

 

Orbán a portfolió átrendezésével tölti egész 2015-öt. Folyton Svájcba járkál, vonattal, repülővel, tán még kisbuszával is kisunnyog stikában. Utólag a svájci utazásait idióta magyarázatokkal indokolja a kabinet, miszerint sportvezetőkkel találkozik, meg gyerekkórust hallgat meg. 2015 végére helyreáll a rend, a pénz kimentve Svájcba (azaz szanaszét a világba), Spéder kicsinálva, Csányival kibékülve, de saját bank az még mindig nincs. Orbán saját kezébe veszi az ügyet.






 

Régóta nyílt titok, hogy a bajorok szabadulnának az MKB-tól. Rárepülnek, és 2016 elejére egy rejtélyes konzorcium megveszi az MKB-t. Később kiderül, amit már ekkor is lehetett sejteni: a bank Mészáros-Szíjj-Matolcsy érdekeltségbe kerül, azaz röviden Orbáné. AZ MKB-t állami pénzből feltőkésítik, az adófizetők ~150 milliárdból kistafírozzák Orbán új szerzeményét.

 

Innentől nyugalom van: van saját bank, a bankfelügyelet Matolcsy alá betolva kussol, a pénz meg csak áramlik. Orbánnak mára szinte korlátlan pénze van, szerintem elérheti a 8-10 milliárd eurót a likvid pénze, plusz a jegybankkal és MFB-vel megtámogatott MKB hitelezési kapacitása. Mellényzsebből veszik meg a TIGÁZT, a fél Balatont, a komplett magyar szállodaipart, váll-rándítva tesznek ajánlatot a Telenorra, szó szerint ész nélkül, számolatlanul vásárolják a cégeket.

 

olkt.hu






 

És akkor jön a kampány, és jön Simicska. Akinek a fiókja tele van a hasonló papírokkal. Hogy mi lesz a sztori vége, azt egyelőre nehéz elképzelni. Korábban úgy gondoltam, Simicska nem mer komolyan borítani, mert ő is csak egy nagyarcú, de súlyosan zsarolható NER bűnöző. Hát majd most meglátjuk, bevállalja-e, vagy megmarad ezen a Semjén-bosszantó beszólogatás szinten.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top