Politika

Nagyon durva veszélyre figyelmeztet Lendvai Ildikó: hogy nem vettük ezt észre idáig?

Pestibulvar.hu

Lendvai észrevette

A 4. Orbán-kormány megalakulása körül bőven van min rágódnunk. Tehetségtelen miniszterek, céltalan kormányzás és orbáni kézivezérlés a minimum, amit a következő négy évről máris megjósolhatunk. Ám egy apróság elkerülte mindenki figyelmét, pedig talán ez a hiányzó puzzle-darabka lehet a kulcs, hogy megértsük, mi is vár ránk az elkövetkezőkben…






Lendvai facebookon tette közzé meglátásait, amelyet eképpen indít:

“Éééérdekes… Mármint nem az lesz érdekes az új kormányban, hogy mostantól 3 miniszterelnökhelyettes is van. Hogy is képzelhettük, hogy kettő elég egy ekkora kapacitású kormányfő helyettesítésére! Még az sem hozott izgalomba, hogy lesz egy külön Miniszterelnöki Kormányiroda közvetlenül Orbán keze alatt, vagyis egy “szuperkormány” a tárcák felett. Ezen izgassák magukat a lefokozott miniszterek.”

 

A maró gúnnyal átitatott bevezető után (reméljük, ég is a fideszesek arca tőle rendesen!) viszont máris rátér a sokak által tisztelt politikus a lényeges és jóval sötétebb dolgokra:

“Az viszont felkeltette az érdeklődésemet, hogy ebben a Kormányirodában működik majd egy új “Egységes Hírszerzési Központ”. Függetlenül az erre hivatott nemzetbiztonsági szervektől, a miniszterelnöknek lesz egy külön kémközpontja. Kisvasútja már van, katonái is, csak nem ólomból. Külön kis hadserege, testőrsége nemhogy neki, de Ádernek és Kövérnek is van, mert egymáséiban nem bíztak, amit megértek. Most hírszerzői is lesznek, bár ő maga nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon. Arra azért kíváncsi volnék, hol kutakodnak majd a külön bejáratú miniszterelnöki kémek? Más országokban? Közülük számosan hivatalosan szövetségeseink. Vagy magyar állampolgárok után? És kinek az engedélye kell hozzá? Vagy éppen a munka- és párttársak sakkban tartására hivatottak?
Izgalmas feladat. Esetleg jelentkezhetnék, bár nem vagyok egy Mata Hari. Viszont nem mondtam még? A nevem Bond. James Bond.”

 






Ez annyira durva, hogy megáll az ember ereiben az ütő. A kérdés már csak az, mihez kezdtünk volna, ha nincs Lendvai Ildikó, hogy felhívja erre a figyelmet?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top