Belföld

Soros György egy döntéssel több pénzt adott jótékonyságra, mint amennyi a száz leggazdagabb magyar vagyona összesen

Fotó: (MTI/EPA/Clemens Bilan

Az Orbán-kormány egy éve tartó gyűlöletpropagandájának a célkeresztjében egy olyan ember áll, aki több pénzt adott jótékony célra, mint amennyi  száz leggazdagabb magyar vagyona összesen – derül ki portálunk számításaiból. Ennek azután néztünk utána, hogy a napi.hu csütörtökön előállt a száz leggazdagabb magyar listájával, nekik pedig együttvéve 4267,4 milliárd forintjuk van, 471 millióval kevesebb annál a 18 milliárd dollárnál, átszámítva 4738 milliárd forintnál, amennyit Soros György tavaly novemberben az alapítványi hálózatának, a Nyílt Társadalom Alapítványoknak (OSF) adott.






 

Tavaly októberben a Wall Street Journal szellőztette meg először, hogy az amerikai magyar milliárdos az elmúlt néhány év alatt 18 milliárd dollárt – a 26 milliárd dollárra becsült vagyona több mint kétharmadát – utalt át az OSF-nek. Gesztusának az értékéből semmit nem von le, amit később a Bloomberg pendített meg, vagyis hogy részben azért dönthetett így, hogy csökkentse az adóalapját, amely után befektetéskezelő társasága, a Soros Fund Management vezetőjeként 2017-ben adóznia kellett volna. Szakértői feltevések szerint amerikai befektetők 100 milliárd dollárnyi vagyont tartanak offshore számlákon, a kongresszus ezt 2008-ban unta meg, és döntött úgy, hogy 2017. december 31-ig haladékot ad a vagyonuk visszahozatalára és a vagyonukra kivetett 39,6 százalékos adó befizetésére. Ezt sok amerikai befektető hasonló húzással kerülte el. Az OSF-nél – amely több mint 30 regionális alapítvány munkáját fogja össze, és az 1984-es alapítása óta 14 milliárd dollárral támogatta a társadalmi igazságosságért és az egyenlőségért folytatott harcot szerte a világon – most csak a Microsoft alapítója, Bill Gates fémjelezte alapítvány, a Bill & Melinda Gates Foundation kezel több pénzt az Egyesült Államokban.

 

Fotó: (MTI/EPA/Clemens Bilan

 

Ez azért megejtő, mert a száz leggazdagabb magyar a NER több milliárdosát is a társaságában tudja, és miközben az Orbán-kormány nemzeti konzultációban hazudik Soros Györgyről és a bevándorlásról vallott nézeteiről, néhány NER-milliárdos  egyszerűen szitokszóként használja a nevét. Egyikük, Mészáros Lőrinc  nemrég Soros György bérenceként aposztrofálta azokat az újságírókat, akik a vagyonáról kérdezték, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója pedig egy messzire visszhangzó tavaly áprilisi blogbejegyzésben támadta, úgy, hogy éveken át Soros György pénzén, az alapítványa által nyújtott ösztöndíjból élt. Nem mellesleg az amerikai magyar milliárdos pénzén tanult a fél fideszes vezérkar, Orbán Viktor, Deutsch Tamás és Kövér László is, sőt, nélküle valószínűleg nem is létezne a Fidesz, ahogyan ma ismerjük. Tavaly áprilisban a Magyar Narancs nézett utána és derítette ki, hogy a Soros Alapítvány 1986-ban a Rajk Szakkollégiumot hatmillió, a Bibó Szakkollégiumot pedig 5,8 millió forinttal támogatta. Ez volt az a két intézmény, amelyből a Fidesz kinőtt, de Soros György később, a párttá alakulás alatt bőkezű volt Orbán Viktor alakulatával, amelynek négymillió forint értékű eszközadományt és 4,2 millió forint készpénzt adott. Mostani értéken ez hozzávetőlegesen 125 millió forint körüli összegnek felel meg. A jelenlegi kormánypárt ráadásul egyedüliként élvezhette Soros György támogatását a magyarországi politikai alakulatok közül. Egy 1991-es interjúban az amerikai magyar milliárdos ki is mondta: „Eszmeileg a Fidesszel szimpatizálok. Tény, hogy a Soros Alapítványnak is szerepe van e tehetséges, fiatal politikusgárda kinevelődésében. Én őket tartom a jövő ígéretének.” Akkor még aligha sejthette, hogy 25 évvel később az első számú közellenségnek kiáltják ki a magyar jobboldalon, és több, antiszemita felhangokkal teli plakátkampányt indítanak ellene, a nevét viselő állítólagos terv pedig egy hazug, az igazságot elferdítő nemzeti konzultáció témája lesz.

– Az emberek azt kérdezik apámtól, hogy miért támogat egy olyan országot, amely korábban és most is őt üldözi. Erre azt válaszolja, támogatni akarja azokat, akik szenvednek és elnyomottak abban az országban. Őt erre tanította a zsidó hagyomány

– mesélte a fia, Alexander Soros nemrég a Jerusalem Postnak adott interjújában






 

Ami a NER milliárdosait illeti, a száz leggazdagabb magyar listáját Csányi Sándor vezeti, akinek 320 milliárd forint vagyona van. A második Orbán Viktor egykori iskolatársa, Mészáros Lőrinc 280 milliárddal, a hatodik Széles Gábor 142 milliárddal, a miniszterelnökkel a G-napon szakító Simicska Lajos a tizenharmadik 77 milliárddal, Andy Vajna filmügyi kormánybiztos következik 69 milliárddal, Orbán Viktor önjelölt kötélbarátja, Garancsi István a 22. helyen áll 48 milliárddal, Matolcsy György MNB-elnök unokatestvére, Szemerey Tamás a huszonharmadik 47 milliárddal, Schmidt Máriának és családjának 38 milliárdos vagyona van, amely a 31. helyre elég, a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa Paár Attila a 35. helyen áll 31,5 milliárddal, de akad NER-milliárdos a lista vége felé is, a Szijjártó Péter barátjaként ismert exfidelitasos Kuna Tibor a maga 7,9 milliárdjával a 83. helyre futott be.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top