Gazdaság

Nyolc évet is kaphat a tejszennyezéssel fenyegetőző ismeretlen

hvg.hu

A jogi szakértő szerint ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó.

Kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható a zsarolás minősített esete – mondta Kamarás Péter ügyvéd, jogi szakértő kedden a köztévé műsorában azzal kapcsolatban, hogy valaki tejtermékek szennyezésével fenyegetett meg több üzletláncot.






 

Kamarás Pétert arról kérdezték, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton közölte, vizsgálatot indított szennyezett tejtermékek miatt, mert egyes üzletláncok bizonyos UHT termékeit szándékosan szennyezhette valaki. Helik Ferenc, a hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője kedden az M1-en azt mondta: a Nébihnek egyelőre nincs információja arról, hogy valóban szennyezett lenne a tej bizonyos üzletláncokban, sem arról, hogy bárki megbetegedett volna. A Tej Terméktanács azért bombariadót fújt.

 

A jogi szakértő ismertette: ez a zsarolás minősített esete, mert élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésről van szó, amelynek büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Hozzáfűzte, hogy a zsarolás a jogtalan anyagi haszonszerzés miatt történik, ha valaki erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerít mást arra, hogy valamit tegyen, ne tegyen, eltűrjön.

 

Jelezte, az ügyben több felperes is lehet, a sértettek, ha tényleg történik ilyen szennyezés, és valaki fogyaszt az adott termékből, valamint az áruházláncok, amelyeknek a hitelét is ronthatja az eset.






 

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a szennyezett tejtermékek ügyében zsarolás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, az ügy felderítéséért nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI kérdésére.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top