Politika

Még 775 milliót költhetnek el az adófizetők a dunaújvárosi stadionra, amelyen már Tiborcz cége is kaszált

168ora.hu

Új fejépületet kap a dunaújvárosi stadion, javítják a környék közlekedését, a tűzoltóknak pedig felvonulási utat építenek. – írja a 168ora.hu.






 

Forrás: 168ora.hu

 

Ezért újabb 775 millió forintot költenek el az adófizetők a stadionra

– írja a Hír Tv.

A beruházásra kiírt közbeszerzési eljárást az a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. nyerte egy másik céggel közösen. Ez a vállalkozás a stadionépítések egyik nagy nyertese.

 

A fejlesztés elő ütemére korábban már 170 millió forintot költöttek, akkor a pályafűtést is kialakították. Ezután, 2014-ben kiderült, hogy a stadion felújítására egy kormánydöntés értelmében bruttó 600 millió forint áll rendelkezésre.

 

Az összeg egy jelentős részét fordították a televíziós közvetítéshez szükséges villanyvilágítás kiépítésére, egyetlen érvényes és eredményes közbeszerzési pályázat érkezett: az Elios Zrt. és a Roneko Kft. alkotta Duna2014 Konzorcium 190 millió forintot kaszált a munkával. Az Elios, mint közismert, Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az egykori érdekeltsége.






A stadiont egy NB3-as csapat használja.

168ora | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top