Politika

Kásler: Nemcsak a keresztény kultúra és hagyományok értékeinek szétverése zajlik, hanem egyszerűen az emberi lét alapjainak, a természeti törvényeknek a lebontása történik

444.hu

Az idők jelei projekt pénteki, budapesti záró konferenciáján mondott beszédében jelentette ki Kásler Miklós, hogy

“a magyar államapparátus a keresztény erényeket gyakorolja, vagy ahol ez nem teljes, ott az erények felé igyekezik abból a célból, hogy bármi következik a jövőben, ez a nemzet felkészült legyen.”

 






Az Emmi vezetője szerint a rendkívüli idők rendkívüli megoldási formákat igényelnek,

“most is sorsfordító időket élünk, szemtanúi lehetünk nemcsak a keresztény kultúra és hagyományok értékeinek szétverésének, hanem egyszerűen az emberi lét alapjainak, a természeti törvényeknek a lebontása történik”.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre áltat szervezett esemény zárónapján Kásler kijelentette: ma a világban mindenhol megoldhatatlan konfliktusok láthatóak,

“mert nincs meg a fix háttér, nem gyakorolják az erényeket, és nem tudjuk, hogy ennek mi lesz a vége”.

 

Szerinte ha valaki nem éli meg a hitet, az isteni törvényeket, “isten nélküli életet él”, éppen azokat a pilléreket veszíti el, amelyekre az emberi életet fel lehet építeni. Kijelentette:

a magyarság küldetéstudattal érkezett a Kárpát-medencébe, és ez “a kereszténység felvételével nyerte el teljességét, nyerte el a maga igazságát, akkor vált a szemlélet igazán emberközpontúvá.”






(MTI / forrás)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top