Tech

“A dohányzás káros, a leszokásnál nincs jobb alternatíva” – annyira káros a cigizés, hogy inkább kiszállna az egyik legnagyobb gyártó

hvg.hu

Cigaretta nélkül képzeli el a jövőt a világ egyik vezető dohányipari cége. Budapesten mutatta be füstmentes termékeinek kutatásait a Philip Morris. A vállalat bejelentése szerint hosszú távon teljesen fel szeretnének hagyni a cigaretta értékesítésével.






 

A dohányzás visszaszorításáért tett komoly erőfeszítések ellenére ma több mint egymilliárd ember dohányzik, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzései szerint középtávon, 2025-ig ez a szám nagyjából változatlan marad. Pedig köztudott, hogy a dohányzás ártalmas és számos betegség kialakulásáért felelős. Igen furcsa, hogy erre most éppen a Philip Morris egyik hívta fel a figyelmet. Persze azért nem szeretnék csődbe vinni a világ egyik legnagyobb dohányipari vállalatát. Füstmentes termékek fejlesztésén dolgozna, amelyek kiküszöbölik az égést, így állításuk szerint lényegesen kevesebb káros és potenciálisan káros anyagot tartalmaznak, mint a cigarettafüst.

 

„Milyen lenne a világ cigaretta nélkül?” – tette fel a kérdést Marc Firestone, a PMI külkapcsolati és jogi elnöke a budapesti BrainBar konferencián erről, a füstmentes jövőről beszélt. A szakember szerint

a dohányzás káros, és a leszokásnál nincs jobb alternatíva.

 

Azok a felnőtt dohányzók azonban, akik a dohányzás kevésbé káros formáit keresik, megérdemlik, hogy megfelelő tájékoztatást kapjanak az elérhető lehetőségekről – mondta Firestone, aki szerint a fogyasztóknak megfelelő minőségű és mennyiségű információra van szükségük ahhoz, hogy választani tudjanak, hiszen ennek hiányában nem tudnak megalapozott döntést hozni.

Marc Firestone
© Philip Morris International

 

„Senkitől nem várjuk el, hogy feltételek nélkül elfogadja azt, amit a füstmentes alternatívákról állítunk, hanem tudományos eredményeken alapuló konstruktív párbeszédet szeretnénk kezdeményezni annak érdekében, hogy azok a felnőttek, akik a dohányzás folytatása mellett döntenek, ténylegesen élni tudjanak a döntés szabadságával ” – hangsúlyozta Gizelle Baker, a PMI Science tudományos programigazgatója a vállalat füstmentes kutatásait bemutató budapesti sajtótájékoztatóján. Annak bizonyítása érdekében, hogy a füstmentes termékeire való átállás valóban csökkentse a betegségek kialakulásának kockázatát, a PMI Science szigorú értékelési programnak veti alá termékeit. A vállalat kötelességet vállal eredményeinek közzétételére és független felülvizsgálatra ösztönözi a tudományos közösséget.






 

A Philip Morris International az elmúlt tíz évben több mint 4,5 milliárd dollárt fordított a füstmentes termékekkel kapcsolatos kutatásokra, aminek köszönhetően már több mint 5 millió ember váltott a cég valamelyik füstmentes termékére. A cég rövid távú célja az, hogy 2025-ig három dohányzó fogyasztójából legalább egy, összesen 40 millió férfi és nő váltson át hagyományos cigarettáról füstmentes termékekre, hosszú távon pedig szeretne teljesen felhagyni a cigaretta értékesítésével.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top