Politika

Akkora kárt okozott az EU-nak Tiborcz István volt cége, hogy más a nyomába sem ér a kategóriában

168ora.hu

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) kedden kiadta a friss jelentését az éves munkájáról és az elvégzett vizsgálatokról. Eszerint az OLAF tavaly 102 nemzeti szintű vizsgálatot zárt le

amelyből tíz magyarországi volt, közülük hét esetben küldtek ajánlást a magyar hatóságoknak. Összesen 199 csalás gyanúját keltő és más szabálytalanságot tártak fel ezekben az ügyekben.

Ami az ügyek számát illeti, Magyarország a feketelista második helyezettje, Romániában eggyel több, 11 vizsgálat indult csalás gyanúja miatt.






 

Az OLAF éves jelentése külön kitér az Orbán Viktor veje, Tiborcz István körül gyűrűző Elios-botrányra, amelyet előkelő helyen ír le az EU strukturális támogatási keretét érintő csalási ügyekről szóló fejezetben. A négy említett eset közül  egyértelműen az Eliosé okozta a legnagyobb kárt, ezért

43,7 millió euró (átszámítva 13,5 milliárd forint) visszakövetelésére tettek javaslatot az Európai Bizottságnak.

Ebből a szempontból a második helyen egy román útépítései ügy áll 21 millió eurós okozott kárral, egy cseh mezőgazdasági pályázat 5,5 millió euróval, és egy olasz halászati imázsjavító ügy kétmillió euróval.

 

Fotó: Merész Márton / 168ora.hu

 

Magyarország neve előkerül több határokon átívelő csalási ügyben is. Az egyik főszereplője egy magyar-lett-szerb hálózat, amely kutatási és fejlesztési támogatást sikkasztott el, mégpedig úgy, hogy mesterségesen megnövelték a költségeket két új kutatóközpont felállításával és alvállalkozók bevonásával. Azt eltitkolták, hogy a beszállítóik érdekeltségükhöz tartozó cégek. Emiatt az OLAF 28,3 millió eurót visszakövetelésre tett javaslatot, és szintén írt ajánlást Magyarországnak. De benne van Magyarország egy fuvarozási csalási ügyben, amelyben az áru nem mozdult, miközben a hamisított papírjaik szerint több országon keresztül szállították, és 15 másik EU-tagországgal együtt egy illegális növényvédőszer-szállítási ügyben is. Az érintett EU-tagországok határátkelőhelyein, repülőterein és kikötőin 940 szállítmányban összesen 122 tonna növényvédő szer ment át.






 

Az OLAF-nak egyébként sűrű éve volt 2017, összesen 197 vizsgálatot zárt le és 215-öt indított el, 3,095 milliárd euró visszakövetelésére téve javaslatot az Európai Bizottságnak. Ennek a hárommilliárdból 1,9 milliárddal veszi ki a részét egy Szlovákiát, Csehországot, az Egyesült Királyságot, Franciaországot és Máltát érintő csalási ügy, amelyben mélyen áron alul vámoltak el kínai importárut

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top