Gazdaság

Készüljön, egyre több lesz a robotmeló

Kiemelt fotó: Thinkstock

A jövőkutatók szerint a jelenlegi állások közül 10-ből 4 belátható időn belül robotizálható vagy digitalizálható lesz.






 

A technológia kihívásokra csak folyamatos innováció, új megoldások és eljárások, és eddig nem létező termékek és szolgáltatások kialakítása lehet a válasz – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Infoparlament konferenciáján.

 

A miniszter beszédében arra is kitért, hogy a jövőkutatók szerint a jelenlegi munkahelyek mintegy 38-45 százaléka már a közeljövőben is digitalizálható vagy robotizálható lesz, ami alól csak azok a szakmák (tanárok vagy ápolók) „mentesülnek”, ahol elengedhetetlen az ember és ember közti kapcsolat.

 

Ezzel a folyamattal természetesen az is együtt jár, hogy a munkavállalóknak új típusú képességekkel és készséggel is kell majd rendelkeznünk, amelyek közül talán az egyik legfontosabb éppen az ember-ember vagy ember-gép közötti együttműködés képessége lesz majd.

 

A robotok hoznak és visznek is állásokat

A munkaerőpiaci változások kapcsán megoszlik a jövőkutatók véleménye. Vannak, akik úgy vélik, a jövőben kevesebb emberi munkaerőre lesz szükség, míg mások ettől kevésbé tartanak.

A másik csoport szerint a gépek egy sor olyan feladatot át tudnak venni, amelyek „rutinszerűek”, vagy az emberek által kevésbé elvégezhetőek, és számos olyan új lehetőség alakul ki, amelyeknél a mainál sokkal jobban kibontakozhat az emberi kreativitás. Ez pedig azt is jelenti, hogy nemcsak hogy kevesebb, hanem inkább több humánerőforrásra lesz szükség számtalan vállalat életében.

 

A tudásáramlás és az „agyak mobilitása”

A 8. Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járta körbe – hiszen a mobilitás a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír. „A XX. században főként csak a társadalmi mobilitásról hallhattunk, mint lehetőségről a társadalmi helyzet megváltoztatására, vagy a közlekedésről, mint az emberek és áruk helyváltoztatásáról. A munkaerő mobilitása azonban ennél sokrétűbb, ideértve az országrészek közötti mobilitást, a rugalmas munkaviszonyt, a mobil irodát és a távmunkát. Az agyak mobilitása pedig új dimenziókat nyitott a tudás áramlásában, átadásában” – vallja Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke.






 

Radikális változások jöhetnek a közlekedésben

Az idei Infoparlament konferencián önálló szekcióba került a közlekedési mobilitás, mivel e területen radikális változások történnek. Az elektromos és önvezető autók megtörték a belső égésű gépjárművek egyeduralmát, sőt óriási a verseny a piac újraosztásában is. Egy ilyen diszruptív, vagyis a korábbi üzleti modelleket átalakító technológia azonban számtalan új kérdést is felvet: például milyen lesz a töltőhálózat, az elszámolás, és milyen változásokat okoz ez a többi közlekedési eszköznél?

 

A távolsági mobilitás mellett a városi és az elővárosi mobilitás is erőteljesen formálódik. Vajon visszaszorul-e a gépjármű-tulajdonlás? Milyen lesz a jövő áruszállítása, és hogyan illeszkedik mindehhez a XXI. századi városszerkezet? Fontos kérdés az is, hogy a mobilitási szokások változása miként befolyásolja a jelenlegi intenzív úthasználatot. De az sem eldöntött még, hogy a proaktív vagy a követő közlekedésfejlesztés lesz az üdvözlendő megoldás.






 

A rendezvény előadói arra is válaszokat kerestek, hogy milyen veszélyeket jelentenek információbiztonsági szempontból a mobilitás emberi lehetőségeinek rohamszerű fejlődése vagy, hogy védetté-e lehet tenni az önvezető autókat a hackertámadásokkal szemben.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top