Politika

111 büntetőeljárás indult a választási ajánlások hamisítása miatt

hvg.hu

Csalhatott az Iránytű Párt, a Kell az Összefogás Párt, valamint a Rend és Elszámoltatás Párt. De még az LMP-s Ungár Péter ajánlása miatt is feljelentést tett valaki a rendőrségen.






 

Összesítette az Átlátszó a 2018-as április országgyűlési választások előtt történt hamisítások az ajánlások kapcsán. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint rengeteg csalás történhetett, országszerte összesen 111 büntetőeljárás indult.

 

Az Átlátszó leszögezi, miért volt a sok hamisítás: a kamupártok célja az aláírások másolásával az volt, hogy valós támogatók híján is képesek legyenek egyéni jelölteket állítani, ez sok pénzzel járt ugyanis. Egy képviselőjelölt után 1 millió forint járt, ráadásul, ha sikerült 27 jelöltet összecsalni legalább 9 megyében és egy budapesti választókörzetben, akkor már országos listát is állíthattak, ami még több ingyenpénzt jelent, ebben az esetben további 153 millió forintot kaptak kampányolni.

 

A 111 büntetőeljárás ténye mellett többet nem árult el az ORFK, de az oknyomozó portál megkereste a helyi választási irodákat is, tőlük azt szerették volna megtudni, hogy ők maguk hány esetben fordultak a rendőrséghez, és konkrétan mely pártok ajánlásaival kapcsolatban. Így ugyanis a büntetőeljárások száma mellett azt is megtudhatták, kik hozták össze ezt a több tucat büntetőügyet.






 

Az Átlátszó szerint:

  • legalább 15 választókerületben volt probléma az Iránytű Párt ajánlóíveivel,
  • majdnem ugyanennyi, 14 említést számlál a helyi választási irodáktól kapott tájékoztatásokban a Tóth Tamás listavezetésével felállt Rend és Elszámoltatás Párt, valamint a szcientológusok egykori elnöke által vezetett Kell az Összefogás Párt is.
  • A Hajrá Magyarország! Párttal szemben 13 eljárás biztosan zajlik, csakúgy, mint a gyógyszerész-testépítő Gődény György által vezetett Közös Nevezővel, valamint a Szepessy Zsolt féle Összefogás Párttal szemben is.
  • A feljelentettek között van az LMP is, például a II. kerületi jelölt, Ungár Péter ajánlása miatt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top