Gazdaság

Nem várt probléma: nálunk is hiány van a jégkrémekből

hvg.hu

Nem arról van szó, hogy egyáltalán nincs a polcokon a hűsítő nyalánkságokból, csak a készletek gyorsan elfogynak. Az ok: a hirtelen jött nagyon meleg.






 

Nehezebben lehet idén jégkrémhez jutni, mint tavaly ilyenkor, a kereslet ugyanis nagyon pörög, a kínálat azonban nem minden esetben képes tartani vele a lépést – ezt Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára mondta az Indexnek.

 

Intődy szerint fontos hangsúlyozni, hogy nem arról van szó, hogy egyáltalán ne lenne jégkrém a boltok polcain, a hiány ugyanis inkább abban mutatkozik meg, hogy a készletek nagyon gyorsan elfogynak. Így ha egy adott fajtáért megyünk le a boltba, nem biztos, hogy éppen lesz belőle.






 

A szakember szerint a szűkösség egyébként nem csak nálunk, egész Európában jellemző, amely mögött elsősorban két ok húzódik meg. A hirtelen jött, szokatlanul nagy meleg miatt több jégkrém fogy, a gyártók viszont nem tudnak gyorsan reagálni az igényekre. A szezonra való felkészülés már télen elkezdődik, bizonyos hozzávalók előállítására ugyanakkor később már nincs akkora kapacitás.

 

Intődy szerint az is probléma, hogy a nyalánkság egyik legfontosabb alapanyaga, a gyümölcs ára emelkedhet a klímaváltozás miatt, a bogyósok ráadásul egyre kevésbé bírják a magyar klímát.

 

A viszonylagos jégkrémszűkösség ellenére arra azért nem kell számítani, hogy egyszer csak megugranak a hűsítők árai, mert azok továbbra is napi fogyasztási cikknek számítanak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top