Politika

Megszavazták, Alaptörvénybe kerülhet a hajléktalanság tiltása és a keresztény kultúra védelme

hvg.hu

Magyarország keresztény kultúrájának védelme és az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma is bekerülne alaptörvénybe a törvényalkotási bizottság által csütörtökön megszavazott módosító indítvány szerint.






 

Ezzel eldőlt, hogy nem vár 1-1,5 évig azzal a Fidesz, hogy nekikezdjen az alkotmányrevíziónak. A hetedik alaptörvény-módosításhoz benyújtott bizottsági módosító javaslat az állam minden szervének kötelességévé tenné az alkotmányos önazonosság mellett a keresztény kultúra védelmét is. “Keresztény kultúra nélkül nincs Európa és Magyarország” – ezzel indokolják a javaslatot, hozzátéve, hogy Európában jelenleg olyan folyamatok zajlanak, amelyek eredményeképpen Európa hagyományos kulturális arculata átalakulhat.

 

Az indítvány az emberhez méltó lakhatás és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításával összefüggésben alaptörvénybe foglalná az otthon jogi védelmét is, erről bővebben itt olvashat. Ez a szabályozás kiegészülne az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmával, valamint azzal, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeinek megteremtése, továbbá a közterület közcélú használatának védelme érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani.

 






Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a bizottsági ülésen a kormány támogatásáról biztosította a javaslatokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top