Belföld

Leszállította a buszsofőr a nénit, aki megkérte, hogy ne telefonáljon vezetés közben

Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Leszállított egy idős hölgyet az egyik kecskeméti járatról egy fiatal buszsofőr, mert a néni megkérte, hogy ne telefonáljon vezetés közben. A többi utast is feltartotta, addig nem volt hajlandó továbbmenni, amíg a nem távozott – tudta meg a Hírös.hu a csütörtöki esetet egy kecskeméti Facebook-csoportból.






 

A sofőr hosszasan telefonált vezetés közben, és egy idősebb hölgy jelezte neki, hogy ezzel veszélyezteti a biztonságukat. A fiatal buszsofőr bocsánatkérés helyett, kikérte magának a dolgot, megállt a következő megállóban, és közölte, addig nem hajlandó tovább menni, míg a néni le nem száll. Ezután leszállt a buszról és a járdán ülve folytatta a telefonálást.

 

Több perc eltelt, az utasok egy része leszállt, vagy átszállt egy másik buszra. Végül a néni egy kis vita és ordibálás után gyalog volt kénytelen továbbmenni. A sofőrnek ezután mondta az egyik utas, hogy most már induljon, mert a néni leszállt. A fiatal sofőr ezután visszaült és hajlandó volt elindulni.

 

DAKK buszok Kecskeméten
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

 

A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt.-hez több utaspanasz is érkezett a szóban forgó üggyel kapcsolatban, megdöbbenve értesültek róla. Azonnali belső vizsgálatot indítottak, a vizsgálat lezárásáig az érintett autóbusz-vezetőt felmentették a munkavégzés alól, a busztársaság pedig elnézést kért a nénitől.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top