Politika

“Az a baj, ahogy a kormány a magyarokkal bánik” – megszólalt, akire Orbánék a legjobban haragudnak

hvg.hu

A fő problémám a magyar kormánnyal szemben nem az, ahogyan a migránsokat kezeli, hanem az, ahogyan a saját állampolgáraival bánik – mondta a merce.hu-nak Judith Sargentini, a magyarországi jogállamiságról szóló EP-jelentés összeállítója. A zöldpárti képviselő az interjúban arról is beszél, mennyi az esélye a magyar szavazati jog felfüggesztésének, s hogy mi határozza meg az EP-lépviselők viselkedését.






 

A kormánypárti médiumokban rendszeresen támadott Sargentini szerint az Orbán-kormány korlátozza a polgárokat a pluralista médiához való hozzáférésben, korlátozza a civil szervezetek működését, kriminalizálja a hajléktalanságot. „Hiba lenne azt hinni, hogy ez a vita a menekültügyről és a migrációról szól. Ez a magyarokról szól. Minden más valaki más narratívája” – a magyarázta a merce-hu-nak adott nyilatkozatban.

Az EP 2017 májusában nevezte ki a holland zöldpárti képviselőt, hogy vizsgálja meg, hogy Magyarországon fennáll-e a jogállamiság komoly sérülésének veszélye. A LIBE-jelentés 13 ponton alapszik, elemezve mind nemzeti és nemzetközi bírósági ügyeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az EU és az ENSZ jelentéseit. Igen, állapította meg Sargentini, a szabálysértés komoly kockázata áll fent.

Sargentini szerint az Európai Bizottság azért mert fellépni Lengyelország ellen, mert Varsó kisebb támogatást élvez az Európai Parlamentben, mert a lengyel kormánypárt a Fidesszel ellentétben, nem az Európai Néppárt frakciójának a tagja. „A Bizottság Lengyelországgal szemben fel mert lépni, mivel politikailag támogatottnak és biztosítottnak érezte magát, ellentétben a Magyarországgal szembeni fellépéssel. Ennek a gyökere az Európai Néppártban (EPP) keresendő, melynek tagja a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) csakúgy, mint a Fidesz parlamenti képviselői is. A lengyel PiS párt nem a Kereszténydemokraták családjának tagja, hanem a Konzervatívok és Reformisták Szövetsége Európában (ACRE) nevű uniós csoportosulásnak. Vagyis a Bizottság nem védte meg az Alapszerződést Magyarország esetében, mivel nem érezték sem az Európai Tanács, sem az Európai Parlament támogatását” – magyarázta Sargentini.






 

Szerinte a szeptemberi szavazáson a képviselők jóváhagyhatják a Magyarország elleni eljárás megindítását, ha nem, akkor az rossz jel lesz.  „Ez azt jelenti, hogy először próbáltuk végig vinni a 7-es cikkely szerinti eljárást, de a Parlament úgy döntött, hogy kivonja magát a jogállamiságról szóló vitákból. Ha hagyjuk, hogy ez a jelentés elbukjon, nem adjuk jelét sem annak, hogy az, ami Magyarországon történik, nem elfogadható” – hangsúlyozta Sargentini.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top