Politika

Nagy nehezen csak bevallották, hogy több mint 300 millió forintot utazott el tavaly Orbán Viktor

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2017-ben összesen 314 millió forintot számolt el Orbán Viktor és kísérete külföldi utazásokra – adta ki hosszú hónapok után a Népszava közérdekű adatigénylésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A miniszterelnök 67 napot volt távol, és 33 különböző úti célt keresett fel.

 






Az összeg megoszlása úgy fest, hogy

  • 255 millió ment repjegyekre,
  • 49 millió szállásra,
  • 2,5 millió tolmácsolásra,
  • 6,6 milliót pedig napidíjként vettek fel.

 

A miniszterelnököt rendre népes delegációk kísérték: a legtöbben, 69-en Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz utaztak Ankarába, 54-en mentek Vietnámba, Grúziába pedig 51-en. Bár a Népszava kikérte a delegációk tagjainak nevét is, Szijjártó Péter tárcája azt persze már nem adta ki.

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor






 

Idén feltehetően valamivel kisebb lesz a külföldi utakra költött összeg, a májusi bolgár útig ugyanis összesen 65 millió forintot fordítottak Orbán Viktor és delegációjának utazásaira. Ebből 56 millió forint ment repülőjegyre, 5,3 millió szállásra és 1,1 millió forint napidíjra. A legnagyobb, 38 fős delegáció Szerbiába ment, még márciusban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top