Politika

Ez döbbenet: propagandafilmeket nézetne az óvodásokkal a Fidesz

Pestibulvar.hu

A harmincas évek végén vált igazán népszerűvé a mozgókép. Tudták ezt a kor propagandistái is, hiszen a mozi (majd később a tévé) nagy tömegekhez juttatta el a filmeken túl a manipulált híreket és a káros, uszító üzeneteket is. Sőt, gyakran maga a film volt az üzenet. Hogy mi ez a felütés? Semmi különös, csak a Fidesz visszatér a gyökerekhez, és “hazafias” propagandafilmeket fog vetíteni óvodásoknak. 

Saját gyártású kisfilmekkel segítené elő a szülőföldhöz kötődés, az egészséges nemzettudat kialakítását az óvodás korú gyermekekben – írta közleményben az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

 






Azt mondják, hogy az óvodai nevelés mindennapi gyakorlatába illesztik a magyar népmesék, versek és mondókák, hagyományőrző népi játékok, dalok megismerését is, ebben segítenek a már készülő kisfilmek.

Erre el is költenek gyorsan potom 500 millió forintot.

Az ún. nemzeti nevelés most magasabb fokozatra kapcsol. Békeidőben láttunk már ilyet. Nem új. Bár rendszerint jött utána valami förtelmes világégés.

A duma most is ugyanaz, mint régen; “identitástudatot kell kialakítani”. És most is ugyanazok a tehetségtelen, komplexusos, szarházi félidióták pofáznak erről, mint régen. Írnék ide valamit az akasztásról, de erős lenne, úgyhogy nem teszem. Sőt el is határolódok magamtól.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top