Politika

Fontos kérdés van napirenden: Ki lesz Orbán szakácsa?

Forrás: Facebook

Még ugyan nem akarja királlyá koronázni magát Orbán, de a várba már fel fog költözni, ez már biztos, több mint húszmilliárd forintból átépítették az egykori karmelita kolostor ingatlanát, majd egy újat is húztak mellé, új székhelyet kialakítva ezzel a miniszterelnöknek. Most pedig, keresik, ki lesz az új “királyi főszakács”.






 

Lehet, ez a hír nem hozza tűzbe a három műszakban gépsor mellett dolgozókat, de a  Miniszterelnökség által felügyelt Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. mégis pályázatot írt ki a Miniszterelnökség új, budai vári épületeiben lévő étterem, konyhák és kapcsolódó helyiségek hasznosítására. A pályázat szerint a nyertes feladata lesz a  Miniszterelnökség hivatalos eseményeinek gasztronómiai kiszolgálása, valamint a dolgozói számára munkahelyi étkeztetés biztosítása, kezdeni pedig várhatóan 2018. november 20-án kell.

 

Nem lesz könnyű dolga a pályázat nyertesének, mert a közüzemi díjak mellett 1,5 millió forintos havi bérleti díjat kell fizetnie, vállalnia kell, hogy az alapanyagok 60 százaléka Magyarországról származik. Persze arról nem szól a történet, hogy a miniszterelnöki megrendelésekért mennyit lehet számlázni. Nem lennénk meglepve, ha valamilyen haver cége lenne itt is a nyertes. Hiába, vigyázni kell a főnök alakjára, nehogy elfogyjon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top