Belföld

Váratlan fordulat, Polt Péterék vizsgálják Orbán repüléseit

Polt Péter elárulta, hogy a Központi Nyomozóügyészség foglalkozik majd a miniszterelnök repülőútjaival.

 

 





 

„Kérdését feljelentésként értékelve azt elbírálására a Központi Nyomozóügyészségre irányítottam” 

– írta a legfőbb ügyész Szabó Tímea Párbeszéd-képviselő kérdésére. Ezzel végre egyértelműen kiderült, hogy ügyészség elé kerülnek Orbán Garancsi Istvántól ajándékba kapott repülőútjai, amelyek több ellenzéki képviselő szerint is felvetik a hivatali vesztegetés elfogadásának gyanúját. Mindez nem jelenti automatikusan, hogy a KNYÜ később nyomozást indítana vagy arra utasítaná a rendőrséget.

 

Az Átlátszó írt először arról, hogy Orbán Viktor egy Bombardier Global 6000 típusú luxus magánrepülővel utazhatott a Mol Videoton-Ludogorec szófiai mérkőzésére, a kormányfő pedig többször is használhatta a gépet.

A Népszava írta meg, hogy a miniszterelnöki utakat Garancsi István, a kormányzati megrendeléseken tízmilliárdokat kaszáló NER-nagyvállalkozó fizette, mintegy ajándékként – csakhogy Orbán nem fogadhatott volna el ekkora értékű ajándékot. Garancsi figyelmességei a lapnak nyilatkozó jogi szakértő szerint adóköteles juttatások, és ekként a vagyonnyilatkozatban nem ajándékként, hanem jövedelemként kellett volna feltüntetnie a miniszterelnöknek. Orbánt azonban sem ez, sem a repülőzésére vonatkozó kérdések nem hozzák zavarba: a parlamentben azt mondta, hogy

„Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni.”

Kár hogy mindez nem igaz: Orbán Viktor 1988-ban Soros György támogatásával dolgozott a Közép-Európa kutatócsoport tagjaként, és szintén Soros-alapítványi támogatást kapott a Századvég folyóirat szerkesztéséért is – itthon, Magyarországon. Oxfordba egy évvel később utazott, ahol szintén Soros-ösztöndíjjal a Pembroke College-ban tanulmányozza az angol liberális politikai filozófia történetét.

 

 

 

forrás: sztarklikk.hu

 




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top