Politika

Madarat tolláról – félelmetes, hogy hirtelen ki kezdte el isteníteni Orbánt

Fotó: Daniel Leal-Olivas - AFP

Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője az állampárt hivatalos szócsövének, a Magyar Időknek adott interjújában udvarolta körbe a magyar miniszterelnököt.






 

A szélsőjobboldali politikus többek között olyanokat mondott, hogy Orbán bevándorláspolitikája követendő példa kellene, hogy legyen az EU-ban, a jogállamiság rendszerszintű megsértéséért a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést pedig gyalázatosnak nevezte. Wilders szerint Sargentini nyilvánvaló politikai szándékból “állította pellengérre Magyarországot”, tette mindezt szerinte azért, mert Orbán szembe mer szállni “Brüsszellel”.

 

A politikus szerint a magyar miniszterelnök csak kiáll az ország szuverenitása mellett, ami érthető, tekintve Magyarország elnyomásban töltött hosszú éveit. Wilders azt is kifejezte, hogy a jövő évi EP-választás után szívesen együttműködne a többi “szuverenistával”, példaként Orbán mellett Matteo Salvini olasz belügyminisztert hozta fel.






 

A holland politikus azt is felhozta, hogy ő szíve szerint kiléptetné országát az unióból, de ezt egyelőre nem támogatja a holland közvélemény. Szerinte Orbánnal is ebben a kérdésben érhető tetten a kettejük egyet nem értése, ugyanis mint mondta, Orbán nem akar kilépni az EU-ból, mivel Hollandiával ellentétben Magyarország nagyon sokat nyer az uniós támogatásokkal.

 

Az interjú további részétől megkíméljük olvasóinkat, abban ugyanis csak a szokásos kormányzati panelek hangzanak el a bevándorlás kérdésétől az iszlám jelentette veszély visszaszorításáig. Ha mégis elolvasná teljes terjedelmében, itt megteheti.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top