Politika

Olyan jelzővel illette Orbánt egy professzor, amire nem lesz büszke

Fotó: Euronews

A cikket a Yale Egyetem egyik filozófiaprofesszora jegyezte a New York Timesnak.






 

Cikket közölt az egyik legnagyobb amerikai napilap, a New York Times korunk legnagyobb jobboldali populista vezetőiről. Az írást egy holokauszttúlélő családból származó amerikai egyetemi oktató jegyezte, Jason Stanley, aki a fasizmus kutatásával foglalkozik. Ebben nem kevesebbet állít, mint hogy az Orbán Viktorhoz és Erdoganhoz hasonló vezetők

FASISZTÁK,

akiknek megnyilvánulásai, politikai lépései párhuzamba állíthatók az egykori fasiszták gondolkodásával és tetteivel. Stanley a cikkben végig elemzi a szerinte fasiszta vezetők stílusát. Mint írja, hogyha a történelmet és a filozófiát vesszük alapul, nem nehéz látni az összefüggéseket a Trump-féle vezetők és a történelem legádázabb fasisztáinak szavai között.

 

Orbán szerinte a fasisztákhoz hasonlóan politikáját nagyrészt egy mítikus múlt képére építi fel, szerinte erre hivatkozva írta át az alkotmányt is. (Ismeretes, néhány éve a Fidesz egy pártként a teljes alkotmányt újraszabta, mindezt anélkül, hogy abba bármelyik ellenzéki pártot, vagy nem baráti szakmai szervezetet bevont volna. Nem túlzás kijelenteni, hogy a jelenlegi alaptörvényünk egypárti alaptörvény, még ha papíron lehetőséget is teremt a politikai pluralizmusra.)

 

Stanley szerint emellett még összeesküvés-elméleteket is felhasznál hatalma bebiztosítására, példaként erre a Soros-ellenes kampányt hozta fel, amit ő a miniszterelnök „a globális zsidó összeesküvés” elleni kampányának nevezett. Orbánt az említett kampányért korábban sokszor illették az antiszemitizmus vádjával, amit a Fidesz következetesen tagadott és kikért magának. Azt mi is aláírjuk, hogy nyílt zsidózás sosem hangzott el a kormány részéről egyik Soros-kampányban sem, de áthallásosan igenis ismerősek lehetnek a gazdag pénzügyi spekuláns világhatalmi törekvései a nácik egykori antiszemita propagandáiból, különösen ha tekintetbe vesszük Soros zsidó származását.






 

Stanley cikkében egyúttal figyelmeztetett: a párhuzamokat egyféle elrettentésnek szánja, hogy még idejében észre tudjuk venni a bajt, szerinte ugyanis minden tisztességes embert meg kéne ijesztenie a jobboldali populisták ilyen arányú térnyerésének.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top