Politika

Keményen nekiment Orbánnak a francia elnök – ezt nem teszi zsebre a kormányfőnk

Fotó: Getty Images

Már kormányzati videóban is támadja a magyar miniszterelnök politikáját Emmanuel Macron.

 






Félperces kampányfilmet tett közzé a francia kormány a jövő évi EP-választással kapcsolatban. A videóban a választás kulcskérdéseként a bevándorlást, az éghajlatváltozást, a munkahelyteremtést, de mindenekelőtt a populistákkal szembeni küzdelmet emelték ki. Ez utóbbira példaként Matteo Salvini olasz belügyminisztert és Orbán Viktort hozták fel. Emmanuel Macron francia elnök szerint 2019 májusától egy másik Európában fogunk élni, és mi dönthetünk arról, hogy ezt az Európát milyen irányba kívánjuk elvinni.

 

A klipért szinte azonnal egy sor bírálatot kapott az ellenzék részéről a francia elnök, többek között azt kifogásolták, hogy pártpropagandát próbál eladni kormányzati hirdetésként az adófizetők pénzéből. Ez a gyakorlat itthonról is ismerős lehet, Orbánék előszeretettel mossák össze a kormányzati és a pártkampányok üzeneteit. Salvini is reagált a videóra, ő azt mondta, szerinte azzal, hogy madárijesztőként használja őt Macron, csak azt bizonyítja, hogy fél tőle.

De nem csak videóban támadja Orbánékat a francia államfő, néhány nappal ezelőtt egy interjúban is elég keményen nekik ment. Bár konkrétan nem nevesítette őket, de egyértelmű volt, hogy kire céloz, amikor

ELLENÁLLÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL AZ EURÓPAIAKAT A “NACIONALISTA LEPRA” ERŐSÖDÉSÉVEL SZEMBEN.

 

(A mostani videóban lényegében csak rákontrázott erre a narratívára Orbánék arcképével.) Macron szerint a jelenlegi európai politikai helyzet erősen emlékeztet a két világháború közötti időszakra, a populistákkal szemben ő egy szuverénebb és multilaterálisabb Európával venné fel a versenyt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top