Politika

Csúnyán lebuktatta csatornáját az EchoTV műsorvezetője – videón a durva beismerés

Pestibulvar.hu

Velkovics Vilmos persze rögtön megpróbálta kijavítani magát, de addigra már késő volt.






 

A CEU-ügyről próbálta kérdezni Hidvéghi Balázst, a Fidesz kommunikációs igazgatóját az EchoTV műsorvezetője, Velkovics Vilmos. Velkovics nevéhez több híres interjú is kötődik, ő volt például az, aki undorító, már-már abúzusba hajló módon próbálta lejáratni az év eleji diáktüntetések egyik vezetőjét, Kálló Dánielt.

 

Az interjú olyannyira botrányosra sikeredett, hogy azt még Mészáros tévéje is letiltatta, és leszedette az oldaláról. De hasonlóan durva volt nemrégiben Jakab Péterrel, a Jobbik szóvivőjével készített interjúja is, amit bő tíz perc személyeskedés és egymás szavába vágás jellemzett. Talán ezért sem gondoltuk volna, hogy a műsorvezetőnek sikerülhet felül- vagy alulmúlnia (kinek hogy tetszik) eddigi teljesítményét, de most olyan elszólást tett, amivel ha elfeledtetni nem is fogja, de beárnyékolni talán be tudja korábbi videóit.

Úgy konferálta ugyanis fel Hidvéghit,

HOGY A POLITIKUS AZ Ő “VEZETŐJE” ÉS NEM A VENDÉGE.

Miután az EchoTV-t is “önként” beadták a Fidesz által irányított központi gigamédiaholdingba, és Hidvéghi felel az állampárt kommunikációjáért, nehéz nyelvbotlásként, és nem freudi elszólásként (nettó beismerésként) értelmezni Velkovics szavait. A kínos, de kétségtelenül szórakoztató pillanatot (akinek van gyomra hozzá, akár a teljes videót is) itt megtekinthetik:






forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top