Politika

Olyanra szánták magukat, amit még eddig nem tettek: túlóráztatják a fideszes képviselőket is!

Kezd felébredni az ellenzék, legalábbis úgy tűnik, az ellenzék baloldali része megértette, hogy a parlamenti felszólalások és felháborodások nem lesznek elegek ahhoz, hogy megakadályozzák a “rabszolgatörvény” megszavazását.

 

 





 

Ezt mutatja Komjáthi Imre alelnök szombati, tüntetés utáni akciója, és ezt mutatja az az indítványtengert, amit Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Arató Gergely (DK) és a független Szél Bernadett jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján. 2800 módosító indítványt adnak be a tervezethez, amelyeket a házszabály szerint egyenként kell megszavazni. Az pedig nem fog menni ripsz-ropsz, ráadásul minden szavazás többséget igényel, tehát nem teheti meg a Fidesz, hogy megint csak Kósát küldje be – túlóra lesz bizony, végre nem csak a melósoknak, meg az újra csak lehetetlen időben lebonyolított vitákban egyedül részt vevő ellenzéknek.

“Tanulják meg a fideszes képviselők, milyen az, amikor túlórázni kell!”

– jelentette ki Tóth Bertalan az MSZP elnöke a sajtótájékoztatón.

 





 

Látható, hogy valami megmozdult a baloldalon, egyfelé mennek, egyfelé beszélnek, és mintha a tehetetlen düh és harag valami új energiát kezdene megmozdítani. Odáig még nem merészkednek, mint a lengyel ellenzék, akik elfoglalták a parlamentben az elnöki pulpitust, pedig Kövér László onnan való finom elmozdítására  itthon is lenne igény.

 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top