Politika

Megkérdeztük a kitiltott ellenzékit, mivel vívta ki Kövér haragját

hvg.hu

Bár több ellenzéki politikus sípolt és kiabált a Parlament ülésén a “rabszolgatörvény” miatt, Kövér László házelnök csak Varga László szocialista politikust tiltotta ki. A hvg.hu-nak elmondta, mit kiabált Kövérnek.






 

Vehemensen és hosszan kiabált a szocialista Varga László szocialista politikus a Parlamentben, mikor a Fidesz leszavazta az ellenzéki pártok obstrukciós kísérletét. Az ülés botrányba fulladt, többen kiabáltak és sípoltak, Varga volt az egyetlen, akit Kövér László házelnök kizárt az ülésről, több képviselőtársának „csak” büntetést helyezett kilátásba.

 

“Nem a Fidesz választmányi ülésén vagy” – a többi között ezt kiabálta be Kövér Lászlónak, illetve odaszólt a szerinte pökhendi fideszeseknek is, hogy “mit vigyorognak”, “szégyelljék magukat”.

 

„Egy-két indulatosabb mondat is elhangzott, mert nagyon felzaklattak a történtek” – mondta Varga a hvg.hu-nak, de azt nem tudja, hogy pénzbüntetést is kap-e.

 

Varga azt mondta, Kövér hivatalosan „súlyosan rendzavaró magatartás” miatt zárta ki a hétfői ülésről, amelynek a végén már amúgy sem vett részt az ellenzék elsöprő többsége.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top