Politika

Weber: “Nem Orbán, Magyarország ellen szavaztam”

hvg.hu

A Néppárti listavezető, Manfred Weber egyértelművé tette, hogyan kell értelmezni a Sargentini-jelentésre leadott voksát.






Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a 7-es cikkes szavazáson Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen!

– mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt frakció- és listavezetője az Európai Parlament listavezetőinek sajtótájékoztatóján. Uhelyi István szocialista politikus bocsánatkérést követelt, a Népszava pedig rákérdezett Webernél a kijelentésére. A listavezető arról beszélt, tisztelettel viseltetik a magyar nép iránt, szerinte az ellenzék kiforgatta szavait,

és megpróbálja mesterségesen megrongálni a magyar emberekhez fűződő kapcsolataimat. Ezt nem fogadom el.

Weber, illetve a Fidesz európai pártcsaládjának többsége is megszavazta a Sargentini-jelentést. A szavazás előtt azt mondta, tárgyaltak Orbánnal, az EU értékei számukra nem képezik vita tárgyát, de két pont az igazán fontos számukra: az egyik a civil szervezetek és a civil társadalom, a másik a tudomány szabadsága és a Közép-Európai Egyetem (CEU) elleni támadás (időközben a CEU bejelentette, hogy Bécsbe költözik).

Weber azt mondta, ő maga azért szavaz igennel,

mert nem látta a magyar kormány kompromisszumkészséget az említett két kérdésben.

 






Orbán Viktor értelmezésében nem a kormány, hanem az egész ország ellen szavaztak a jelentést támogató képviselők, Weber ezt az értelmezést tette magáévá. Az ellenzék szerint ugyanakkor Orbán ellen szavaztak az EP-ben.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top