Politika

A börtönből üzent Czeglédy Csaba: ezt mindenkinek olvasni kell!

Fotó: MTI

“Azért vagyok még mindig fogva tartva, mert nem adtam el a lelkemet a hatalomnak, és az ügyészség nem tudta kikényszeríteni, hogy másokra hamis vallomást tegyek.
Feláldozom a szabadságomat azokért az értékekért és emberekért, akikben hiszek.
Rengeteget jelent számomra, hogy sokan küzdenek értem, és én is tovább fogok küzdeni!”

 






Czeglédy Csaba üzenetét Mécs Imre olvasta fel a  december 12-én a tüntetőknek, példát állítva nekik kitartásból.

 

Pestibulvar.hu

 

Mint tudjuk, Czeglédyt és többször is megírtuk, Czeglédy ellen több bűncselekmény, így bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás, e miatt tartják már jó ideje előzetes letartóztatásban, amelyet nemrég hosszabbítottak meg újabb 30 nappal.

 

Az ügyészség munkáján látszik, hogy már kínjukban nem tudnak mit kitalálni, hogy benntartsák a cellában. Most, a legutolsó ügyészi indítványban, a következő gyanúsítások szerepelnek:

  • kétrendbeli felbujtóként gyanúsítható a költségvetési csalással,
  • társtettes a gazdasági csalás elkövetésében,
  • és szintén felbujtóként volt köze hamis magánokiratokhoz is.

 






Szó sincs már bűnszervezetről, szó sincs már üzletszerű elkövetésről, de a költségvetési és gazdasági csalásban is már csak felbujtónak tüntetik fel!!! Ez a fordulat őt magát és védőjét is igencsak meglepte: „Teljesen értetlenül állunk előtte, hogy mit jelent ez, hiszen teljesen mást jelent, ha felbujtásról van szó, viszont ebben az esetben módosítani kellett volna a gyanúsítást” – állítja Hankó Faragó Miklós, Czeglédy ügyvédje.

 

A bíróság érthetetlen okból arra hivatkozva  hosszabbította meg a letartóztatást, hogy tart a bűnismétlés veszélyétől. Ezzel szemben az igazság az, hogy a „bűnismétlés egyszerűen lehetetlen, mert a cégeket hónapokkal ezelőtt felszámolták, hogyan is tudna újra költségvetései csalást elkövetni egy már nem is működő vállalkozással, amivel legfeljebb a felszámoló rendelkezhet” – mondta Hankó Faragó Miklós.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top