Politika

Miközben mindenki a rabszolgatörvényre figyel, a kormány épp kinyírta az utolsó tőle független hatalmi ágat

MTI Fotó: Illyés Tibor

Megszavazták a kormánynak fontos ügyekben ezentúl döntő különbíróságok létrehozását is.






 

Nemcsak a rabszolgatörvényről volt ma szavazás a parlamentben, hanem azoknak a különbíróságoknak a létrehozásáról is, amelyek ezentúl egyedül lesznek illetékesek a kormánynak fontos ügyek elbírálásában. Ezzel lényegében megvalósítja hosszú évek óta húzódó tervét Orbán,

ÉS LESZÁMOL AZ UTOLSÓ KORMÁNYTÓL FÜGGETLEN HATALMI ÁGGAL, A BÍRÓI HATALOMMAL.

 

Vagy máshogy fogalmazva: megszűnik a magyar államigazgatás bírói ellenőrzése. Ez lényegében egyet jelent azzal, hogyha egy állampolgár nem ért egyet egy kormány által irányított intézmény döntésével,

MOSTANTÓL CSAK OLYAN BÍRÓSÁGNÁL PRÓBÁLHAT MEG JOGI ELÉGTÉTELT VENNI, AMI SZINTÉN A KORMÁNY IRÁNYÍTÁSA ALATT ÁLL.

 

Mondhatni, bezárult a kör, a négy hatalmi ág közül (végrehajtói avagy kormányhatalom, törvényhozói/alkotmányozó hatalom avagy parlamenti kétharmad, bírói hatalom és média) jövő évtől mindegyiket a kormány fogja uralni. Pontosabban nem is a kormány, hanem maga Orbán Viktor. 28 évbe telt neki, de 2018-ra végül mégiscsak sikerült megvalósítania

A DIKTATÚRÁT, AZ EGYPÁRTRENDSZERT MAGYARORSZÁGON.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top