Politika

Teljes a kormányzati őrület: megérkezett a Soros-terv 2.0

Forrás: MTI

A kormányközeli médiában lehetett először hallani arról, hogy Soros György újabb támadást indít Magyarország és egész Európa ellen, melynek célja, hogy fellazítsa a keresztény kultúrát, eltörölje a karácsonyt és megváltoztassa étrendünket, aminek hatására rovarokat kéne ennünk. Legalábbis kormánypárti politikusok szavaiból ez derül ki.






 

A most bejelentett Soros-terv 2.0 egy újabb támadás melyet meg kell majd állítanunk. A CEU elüldözését követően Soros felszívta magát, kitekerte Európa térképét az asztalra és új migrációs útvonalakat rajzolt be rajta, valamint tervei szerint még több sátortábor felállítását vizionálja.

 

Szerencsére a kormány egy lépéssel az amerikai üzletember előtt jár és nem hagyják, hogy migránsokkal árassza el hazánkat. Ide csak azok jöhetnek akiket a magyar nép szívesen lát, vagy aki megveszi a letelepedési kötvényt esetleg akik Orbán cimborái és az igazságszolgáltatás elől menekülnek. De ez már csak részletkérdés, a lényeg, hogy háború elől menekülő migráns ide nem kell!

 

 

(A videót Botos Tamás készítette az elmúlt napok kormánymédia híradásai alapján)




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top