Politika

Tarlós is az ellenzéket ekézi

hvg.hu

Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint az ellenzéki előválasztás egy blöff, mert ha az ellenzéknek valóban kétharmada lenne Budapesten – ahogy az országgyűlési választás óta hallani lehet -, mindegy lenne, kit indítanak főpolgármester-jelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon.






 

A városvezető a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában az előválasztással kapcsolatban úgy fogalmazott: valaki vagy valakik menekülnek a jelölés felelőssége alól. Nagy szégyennek nevezte az ellenzéki pártokra, különösen az MSZP-re nézve, hogy 8-10 év alatt nem tudtak felépíteni egy olyan saját politikust, akiben megbíznának. Szavai szerint az MSZP “feladott egy hirdetést”, hogy bárki jelentkezhet főpolgármester-jelöltnek.

 

A Közép-európai Egyetem (CEU) Bécsbe költözéséről Tarlós István azt mondta: ezt az intézményt nem tudja minősíteni, mert túl keveset tud róla. Megjegyezte: felvetődik több kérdés, amelyre lehetne pontos választ adni, például, hogy az egyetem teljesíti-e a törvényi feltételeket, mert ezt szerinte csak ellenzéki újságírók jelentették be. Miért nem tisztázta ezt a CEU? – tette a fel a kérdést, majd úgy folytatta: nem tud válaszolni azokra a kérdésekre sem, hogy kiket képeznek ott, van-e esélye bekerülni egy átlag magyar diáknak és milyen képzéseik vannak egyáltalán. Ezekre a kérdésekre csak “ellenzéki és újságírói tőmondatokkal válaszolnak” – vélekedett.

Úgy fogalmazott: “nem tudom, mitől a világ egyik legjobb egyeteme ez”, de az egyetemi rangsorok egyébként sem adnak feltétlenül pontos képet az oktatás színvonaláról, mert nagyon sok függ attól, hogy milyen gazdag egy intézmény.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top