Politika

Minden lepel lehullt, ez bizony kőkemény diktatúra: fegyveres erők védik az állami hírhamisítást

Pestibulvar.hu

Nincs olyan szabad televízió a világon, ami ne kezelné bombasztoriként, ha több ezres tömeg venné ostrom alá a székházukat.






 

Volt már néhány sorsfordító pillanata Orbán Viktor diktatúrájának, de a mai minden kétséget kizáróan a legnagyobb mind közül. Nem csak azért, mert rég nem látott tömegek mozdultak meg a kőkemény mínuszok ellenére. Nem csak azért, mert az embereket hosszú évek óta először nem zavarta, ha hivatalos pártzászló alatt kellett vonulniuk. Hanem azért is, mert a tüntetések erőszakosabbá váló jellege

VÉGRE MEGMUTATTA ORBÁN RENDSZERÉNEK VALÓDI TERMÉSZETÉT, A KŐKEMÉNY ELNYOMÁST.

 

Semmi sem mutatja jobban, hogy diktatúrában élünk, mint hogy erősködni kell, hogy egy televízió be akarjon számolni arról, ha a portáján ellenzéki képviselők hada próbál bejutni a stúdiójába. Egy szabadon működő tévét kérni sem kéne erre, hiszen egy ilyen tévé elsődleges feladatának azt tartaná, hogy beszámoljon a legforróbb és legfrissebb hírekről. Amelyik nem ezt teszi, az önmagát leplezi le: jelzi, hogy legfontosabb dolga nem a hírekről való beszámolás,

HANEM AZOKNAK A SZELEKTÍV ELHALLGATÁSA.

 






Ma éjjel végleg lehullt a lepel, mert minden korábbinál világosabbá vált, hogy milyen rendszerben élünk. Egy olyan rendszerben, melyben a brit köztévé munkatársa előbb számol be egy hazai tüntetésről, mint a magyar. Egy olyan rendszerben, melyben tömegeknek kell követelni, hogy az ő pénzükből fenntartott tévé hangot adjon nekik. Egy olyan rendszerben, melyben mialatt

FEGYVERES ERŐKKEL VÉDIK AZ ÁLLAMI HÍRHAMISÍTÁST, AZ ELLENZÉKI KÉPVISELŐKET ERŐSZAKKAL VÁGJÁK KI A KIRÁLYI TÉVÉ ÉPÜLETÉBŐL.

 

Egy olyan rendszer ez, amit a magyarok nagyon jól ismernek a múlt évszázad legsötétebb évtizedeiből. Olyan rendszer, ami generációknak okozott elszegényedést, üldöztetést és halált. És mégis, ismerve a történelem ciklikus természetét, olyan rendszer ez

AMI PONTOSAN UGYANOLYAN CSÚFOSAN FOG MEGBUKNI, MINT AHOGY ELŐDEI TETTÉK.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top