Politika

Matolcsynak ez sem akadály, Putyin után neki is sikerült

nol.hu

Bizony, bizony nemzetünk gazdasági zsenije bezsebel minden elismerést amit csak lehet. Most éppen díszdoktori címet kapott a Debreceni Egyetemtől, úgy, ahogy az tökéletesen illeszkedik Matolcsy unortodox életútjába:

A DOKTORI ÉS HABILITÁCIÓS TANÁCS HÚSZ TAGJÁBÓL MINDÖSSZE NYOLCAN SZAVAZTAK IGENNEL MATOLCSY DÍSZDOKTORI CÍME MELLETT!

 






Összesen tizenegyen szavaztak: nyolcan Matolcsy György mellett, hárman ellene, a másik kilenc fő még vissza sem küldte a szavazólapját, valószínűleg ezzel egyben ki is fejezve véleményüket. A szenátus mégis gond nélkül döntött arról csütörtök délután, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Debreceni Egyetem díszdoktora legyen.

 

Mit is várhatunk attól az egyetemtől, amelyik szakítva azzal a hagyománnyal, hogy a díszdoktori címmel komoly tudományos teljesítményt és kutatómunkát ismerjen el, e helyett politikai haszonszerzésre próbálja meg felhasználni a címek osztogatását, nem régen Vlagyimir Putyin kapott ilyen címet az egyetemtől.

Ráadásul, elég nagy volt a rohanás és kapkodás az ügyben, így nem tudni, hogy egyszerűen Matolcsy nem tud betelni saját nagyságával, és ennek tanúbizonyságát is szeretné a falára kiakasztani, vagy valami más cél van a doktori címmel. Nem lennénk meglepve, ha valamilyen következő lépéshez, pozícióhoz lenne szüksége a fokozatra.






 

Nos, amíg szépen csendben kinyírják a Magya Tudományos Akadémiát, addig a piros pöttyös fenekű csecsemőkről hablatyoló Matolcsy tudományos fokozatot kap. Bravó!!!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top