Politika

Nyíltan készültek választási csalásra – a bíróság lépett közbe

Kép: MTI / Soós Lajos

Egy régebben tartott lakossági fórumon Kövér László nyíltan elismerte, hogy trükköztek az országgyűlési választások körzethatárainak az újrarajzolásakor, amikor lecsökkentették a parlamenti mandátumok számát.






 

A körzethatárok átrajzolásával nincs gond, ha azt konszenzussal teszik, úgy hogy az ne érintsen hátrányosan senkit, és ne hozzon jogosulatlan előnybe másokat. Azonban ők nem így tettek, sorozatosan úgy húzták meg a körzethatárokat, hogy a baloldalra leadott szavazatoknak minél kevesebb legyen az értéke.

A BALOLDALNAK 3 SZÁZALÉKKAL TÖBB SZAVAZATOT KELL SZEREZNIE UGYANAHHOZ A MANDÁTUM MENNYISÉGHEZ!

 

Nem nagyon van erkölcsi aggályuk, ha ugyanezt az önkormányzati választásokkor kell megtenniük. Ha egy településnek csökken, vagy nő a lélekszáma, úgy a törvény szerint ezt követi a képviselőtestület létszámának is a változása. Miskolcon, egy egyéni képviselővel kevesebbet kell választani ősszel, mert lecsökkent a lakosságszám, tehát egy körzet megszűnik. Mit gondolnak, melyik?

AZT A KÖRZETET SZÜNTETIK MEG, AMELYET 1994 ÓTA MINDIG A SZOCIALISTA BARTHA GYÖRGY NYERT MEG.

 






Mindezt úgy teszik meg, hogy annak utcáit, tereit négy másik választókerülethez csatolják, mégpedig mindet olyanokhoz, ahol  jelenleg fideszes képviselő nyert. A Fideszes mesterterv azonban most nem jött össze, mert

HATÁLYON KÍVÜL HELYEZTE A MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK A VÁROSI JEGYZŐ DÖNTÉSÉT, AMELY A VÁLASZTÓKERÜLETEK ÁTRAJZOLÁSÁRÓL SZÓLT.

 

A bíróság azt is kimondta, hogy a jegyzőnek indokolnia kell, milyen szempontok szerint alakítja ki a választókerületeket, és nem csatolhat össze magyarázat nélkül egymással össze nem függő területeket.

 

Kilógott a lóláb, mert az újonnan megrajzolt körzetek nem feleltek meg sem a létszám követelményeknek, sem annak, hogy a területeknek összefüggőnek kell lennie, és indokolni sem tudta a jegyző a döntését. Nehéz is lehetett volna jogi indoklásként odaírni: “Mert a Fidesznek így jó!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top