Politika

Migránsvárost csinál Kecskemétből Orbán! + Videó!

Orbán Viktornak nem csak Törőcsik Marihoz, hanem egy átlagos magyar családhoz is be kellene kukucskálnia néha – üzente a miniszterelnöknek a Jobbik alelnöke, Stummer János, Lejer Zoltánnal, a párt Bács-Kiskun megyei regionális igazgatójával közösen tartott kecskeméti sajtótájékoztatójáról. Az ellenzéki honatya szerint a kormányfő így jobban tisztában lenne a magyar emberek megélhetési gondjaival, és felismerhetné, hogy nem a külföldi vendégmunkások tömegeivel, hanem az emberhez méltó bérekkel lehetne megfékezni a munkaerőhiányt.

 






 

Portálunk többször is beszámolt arról, hogy Kecskemétre is több száz ukrán vendégmunkás betelepítését tervezik, akik számára az egykori szovjet laktanya épületeit újítja föl a Fidesz-rezsim. Az a rendszer, ami a 2018-as országgyűlési választások előtt még azzal riogatta híveit:

ha nem a Fidesz nyeri a választásokat, akkor az ellenzék migránsokat fog, többek közt az elhagyott laktanyákba telepíteni.

 

 

A munkásszálló építése kapcsán Lejer Zoltán elmondta, jelenleg úgy tűnik: 

“Kecskemét lesz az ukrán bevándorlás fővárosa.”

A jobbikos politikus szerint a magyar kormány a külügyminisztériummal közösen szervezi a Magyarországra irányuló gazdasági bevándorlást. Rámutatott:
a kijevi magyar nagykövetség honlapján kizárólag ukránul érhető el az a program, amit a kormány az ukrán állampolgárságú munkavállalók számára hirdetett meg, és amivel Orbán Viktor stratégiai partnereit akarja olcsó munkaerővel ellátni.






 

Lejer szerint ehhez asszisztál Kecskemét fideszes önkormányzata, amikor több száz férőhelyes munkásszállót alakít ki a gazdasági bevándorlók számára, akiket szerinte a közeljövőben tömegével fognak betelepíteni a vidéki magyar városokba.

Stummer János is fölhívta a figyelmet arra, hogy nem csak Kecskeméten zajlik a vendégmunkások tömeges betelepítése:

“Az országjárás közben egyre-másra találkozunk olyan történetekkel, hogy a multinacionális cégek tőszomszédságában tömve vannak a munkásszállók ukrán, és ki tudja még milyen nemzetiségű gazdasági bevándorlókkal.”

 

Az ellenzéki országgyűlési képviselő felidézte, hogy a kecskeméti laktanyán túl például Tiszaújvárosban konténerváros épül a jövevények számára. Kiemelte: ezek a beruházások jó részt nem a multik, hanem a magyar állam, a magyar adófizetők pénzéből valósulnak meg.

Stummer arra is kitért, hogy azok a gazdasági migránsok, akik nem férnek már el ezeken a szállásokon nyolcasával-tízesével költöznek be a magyarok által épített, és kényszerűségből magukra hagyott, üresen árválkodó ingatlanokba.

“Orbán Viktor stratégiai partnerei ezeknek a vendégmunkásoknak a tízezreivel akarják kiküszöbölni a munkás kezek hiányát, és akik magyar családapák és családanyák állásaiban dolgoznak ezeken a munkahelyeken” – fogalmazott a Jobbik alelnöke, aki arra is utalt, hogy Orbán Viktor és a Fidesz szerint az ellenzék legerősebb pártja csak ide képzeli a gazdasági migránsokat, az általuk felvetett probléma pedig nem valós.

 






 

“Ebben az épületben 300 migránsmunkásnak lesz szálláshelye. Csak Kecskeméten 1,4 milliárd forintot költ a magyar állam a gazdasági bevándorlók betelepítésére” – hívta föl a figyelmet a képviselő, aki szerint:

“Ahelyett, hogy végre a magyar családapáknak és családanyáknak fizetnének európai mércével mérve is tisztességes bért, ahelyett a harmadik országból érkező vendégmunkásokat telepítenek be.”

Hozzátette: vendégmunkásonként 3,6 millió forintot fordítanak az adófizetők pénzéből arra, hogy ezeknek az embereknek tető legyen a feje fölött.

Stummer János azt is elmondta, hogy szerinte a miniszterelnök nagyon veszélyes játékot űz, ami a magyar családok bőrére megy, és követelte, hogy Orbán Viktor ismerje el:

“Mindenféle kormányzati propaganda és hazugságáradat ellenére, stratégiai partnereivel karöltve, tömegesen telepíti be a vendégmunkásokat.”

A politikus emlékeztetett, hogy a Jobbiknak konkrét javaslata is van a probléma megoldására, amit a Fidesz “természetesen” leszavazott az Országgyűlésben:

“A magyar kvótatörvény-javaslatnak az a célja, hogy minden, tíz embernél többet foglalkoztató magyarországi munkáltatót kötelezzék arra, hogy tíz munkavállalójából legalább kilenc rendelkezzen uniós állampolgársággal.”

 






 

A sajtótájékoztató keretében Stummer János azt is bejelentette, hogy a Jobbik figyelemfelhívó kampányba kezd, melynek keretében az összes helyszínre, ahová gazdasági migránsokat telepít a kormány, táblákat helyeznek ki, melyekkel felvilágosítják a lakosságot Orbánék lépéséről.

A Jobbik alelnöke hangsúlyozta, hogy pártja továbbra sem adja föl a magyar családok védelméért folytatott küzdelmet, hogy

“azok, akik Magyarországra jönnek, ne vehessék el a magyarok munkáját”,

utalt a Fidesz migránsellenes kampányának egyik szlogenjére Stummer.

 

 






 

Forrás: Hírhatár | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top