Egyéb

Orbán szerint a Notre Dame leégésében is Soros György keze van…

Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk sajnálatos módon hétfőn este a fél világ követte lesújtva, ahogy a világhírű párizsi Notre-Dame lángokban áll, majd leomlik. A tetőszerkezet nagy része megsemmisült, de az épületet végül sikerült megmenteni a tűzoltóknak.






 

Az újjáépítés rengeteg időt és pénzt emészt majd fel Franciaországban, amihez az adománygyűjtést már most megkezdték. A sajnálatos “balesetet” körülményeit jelenleg is vizsgálják a szakértők. Számos ország és vezetője együttérzését és támogatását fejezte ki Franciaország székesegyházával kapcsolatban. Sok vezető felszólalt az ügyben és mondta el álláspontját. Nem volt kivétel ez alól Orbán Viktor kormányfő sem, aki szintén együttérzését fejezte ki a tűzesettel kapcsolatosan, majd hozzátette:

“Nem kétséges, hogy Soros György szervezetei által Franciaországban is oly nagy számmal megtalálható bevándorlók gyújthatták fel a monumentális épületet. Ez a helyzet is jól példázza azt, hogy Magyarország miért nem akar bevándorlókat befogadni, még ha emiatt a döntésünk miatt sokan támadnak is engem és a kormányt.” – tette hozzá a kormányfő.

Forrás: Fem3cafe.me | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top