A Fidesz frakcióvezetője az Alapjövedelem-javaslatát támadva iszákos ingyenélőnek állította be a magyarokat. Az emberek bűne Kósa szerint az, hogy 76%-uk támogatja az...
A magyar hatóságok 2015 óta nem találják, ki a felelős azért, hogy milliárdos összeget vertek el egy sosem működő foglalkoztatási szövetkezetre. Az...
Jelentősen nőtt a háztartások nettó vagyona 2014 és 2017 vége között, miközben az áremelkedés ebben az időszakban 5 százalék körül alakult, a...
Munkaerőkölcsönzésre irányuló szerződést kötött egy román székhelyű céggel a Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ. Egy most megjelent hirdetmény alapján azt írja az Mfor, hogy...
Húsz-harminc százalékkal nőnek költségeink a korábbi, illetve a napokban bejelentett lisztáremelkedés, valamint az energia és egyéb termelési tényezők drágulása miatt, amelyet érvényesíteni...
A bíróság első fokon 5 millió forintos bírságot szabott ki arra a borsodi kórházra, ahol a szülőszobába belépő hozzátartozóktól fejenként 3 ezer...
Miközben egyre nagyobb az orvos- és ápolóhiány, nem vehetnek fel új embereket az igazgatók a fenntartó utasítása alapján. A vezetők hitetlenkednek, az...
Guy Verhofstadt, Belgium korábbi miniszterelnöke a Twitteren úgy fogalmazott: Ma, a Renew Europe csoport találkozóján sürgettem Ursula Von der Leyent: meg kell...
Orbán Viktornak minden pénzt megért az, hogy újból találkozhasson a török elnökkel, pláne úgy, hogy azt a magyar adófizetők állták. A teljes összeget...
A megszüntetett Népszabadság logóját használó, az egykori napilapra tördelésében erősen emlékeztető nyomtatványt kezdtek el terjeszteni Budapesten, több szerkesztőségbe motoros futár juttatta el...