December 13-án közölt egy cikket az Origo az egyik tüntetésről, melyben közzétettek egy a rendőrség által készített, a rendőrsorfal mögül kamerázott felvételt....
A nemrég elhunyt filmproducerről eddig nem ismert dolgok derültek ki, írja a Bors. Andy Vajna a filmproduceri munkásságát, a filmalapnál betöltött szerepét...
Bizony, bizony nemzetünk gazdasági zsenije bezsebel minden elismerést amit csak lehet. Most éppen díszdoktori címet kapott a Debreceni Egyetemtől, úgy, ahogy az...
A kaliforniai Dianne Feinstein, az illinois-i Dick Durbin és a connecticut-i Chris Murphy demokratapárti szenátorok pénteken jelentették be, hogy határozati javaslatot fognak benyújtani az amerikai...
Megváltozik az ügyészség nyomozás rendszere, az eddig széttagolt struktúrát a Központi Nyomozó Főügyészség és a hozzátartozó régiós osztályok alá sorolják át –...
A milliárdos szerint a kínai elnök jelenti a legnagyobb fenyegetést a szabad társadalmakra. Megkongatta a vészharangokat Soros György csütörtökön a davosi Világgazdasági...
Míg a Fidesz-KDNP pártszövetség a migránsok elleni egyik legfőbb indokként kiemeli a keresztény kultúra megvédését, ami nem lenne biztosított a menekültek befogadásával,...
A holland zöldpárti képviselőnő gyorsinterjút adott a Magyar Hangnak. Most hogy nyakunkon a magyar jogállamiság helyzetéről szóló EP-vita, a Magyar Hang megszólaltatta a...
Szombaton a médiaalapítvány alá tartozó Mandiner közölt egy igen érdekes cikket, melyben valószínűleg véletlenségből vagy figyelmetlenségből benne maradt pár olyan rész, ami Magyarország demokratikusságával...
70 éve nem látott veszélyben van Európa az írókból, történészekből és Nobel-díjasokból álló társaság szerint. Közös nyilatkozatot tett közzé 30 neves hírességből, köztük...