Le van zsírozva az ingatlanügylet. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kormánybarát kuratóriumi vezetése a Magyarországi Református Egyháznak (MRE) adná az egyetem Vas utcai épületegyüttes egyik...
Egy szexepiles politikai sármőr önarcképe. Az az egész történet tipikusan egy olyan szituáció volt, amikor az ellenem indított hadjárat kapcsán már jóelőre...
Kinyílt a turisztikai bőségszaru. A Guller Zoltán vezette állami cég, a Magyar Turisztikai Ügynökség, bevett hagyományainak megfelelően továbbra is átláthatatlanul osztogatja a százmilliókat, mindezt adófizetői...
Nem Trump mellett állnak ki, hanem a tech cégek politikai befolyásolásgyakorlása ellen. A Twitter, a Facebook majd a Youtube is letiltotta Donald Trumpot....
Végleg betelt a pohár? A teljes Fidesz-képviselőcsoport kizárásának jogi lehetőségét vizsgálja az Európai Néppárt (EPP). Ebből a célból munkacsoportot is létrehoztak a pártcsaládon belül. ...
A döntés sok jelenlegi politikus bukását hozhatja el. Az ellenzéki pártok tavaly végén közös szándéknyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között azt is...
Hívei attól tartanak, hogy őrizetbe veszik. Vasárnapra ígérte a hazatérését Németországból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a közösségi médiában szerdán közölt bejegyzésében. “Sohasem...
Gál Kinga furcsa hozzáállásnak tartja, hogy kizárnák őket. Az Európai Néppárt EP-frakciójában akar dolgozni a Fidesz–KDNP delegációja — mondta az InfoRádiónak Gál Kinga, aki Szájer...
Mindig jó, ha pénz áll a házhoz. Együttműködési megállapodást írt alá december 21-én a magyar és a norvég kormány. Az EGT és Norvég Alapok 2014 és...
Szerintük mindenkinek jár a védelem. Közleményben kéri a magyar kormányt a DK, hogy tegyék lehetővé az offline regisztrációt a koronavírus elleni oltásra. Erre...