Nem fordítják el a fejüket.
Kálmán Olga a Demokratikus Koalíció nevében takarókat adományozott az Oltalom Karitatív Egyesületnek.
Az akcióról készült videóban a DK képviselője elmondta: az elmúlt években számtalan példát láttunk arra, hogy Orbánék hogyan kiáltanak ki társadalmi csoportokat ellenségnek.
Ma Magyarországon többezer család él mélyszegénységben, és többezren kényszerülnek mindennapjaikat az utcán élni, ezen a járvány pedig csak rontott.
“Nem fordíthatjuk el a fejünket, mint az Orbán-kormány!”
— fogalmazott Kálmán Olga, hozzátéve, hogy míg a NER emberei intézményesített lopásból szerzett luxuspalotákban élnek, és lenne módjuk, illetve pénzük segíteni, mégsem teszik.
Példaként említette Hegedűs Zsuzsát, aki luxuskozmetikumokra és pezsgőre költ, de azt is hallottuk már a Fidesztől, hogy “akinek semmije nincs, az annyit is ér”.
A Demokratikus Koalíció nem fordítja el a fejét, az Oltalom Karitatív Egyesülettel együttműködve számtalanszor adományoztak már, most pedig meleg takarókat vittek a hajléktalanoknak.
Az Egyesület egyúttal adományokat is vár, mert még 30 napig gyűjtenek tűzifára, amit rászoruló családok fognak kapni.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.