Politika

Zárt térben mindenki hordjon maszkot – szólított fel Müller Cecília zárt térben, maszk nélkül

nyugatifeny.hu

Elkezdődött a második évad.






Három hónapos kihagyás után szombaton visszatért az operatív törzs sajtótájékoztatója. A 11:30-ra meghirdetett esemény egy órás késéssel indult, ám emiatt a jelenlévők közül senki nem kért elnézést.

 

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte, hogy három hónappal ezelőtt is tudták, hogy csak nyugvópontra jutott a járvány, de nem ért véget, és lehetett tudni, hogy lesz második hullám.

 






Müller azt állította: a második hullám természete eltérő a tavaszi hullámétól, ezért a kezelése is eltér ettől.

 

A tisztifőorvos szerint ma már sokkal többet tudni a vírusról, mint tavasszal, és éppen ezért most egy másik stratégiát alkalmaznak.

 

Müller szerint a második hullámban jellemzően a fiatalok érintettek a pozitív eseteket tekintve, és náluk a betegség tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel zajlik le. Ugyanakkor a vírust tovább tudják adni a magas kockázatúaknak, azaz időseknek vagy a krónikus betegségben szenvedőknek.

 

A védekezésnek most az a célja, hogy tudjuk élni a mindennapi életünket, de ezt biztonságosan tegyük: ezt szolgálják a mostani szabályok, és a cél, hogy most a járvány ne bénítsa meg az egész országot – mondta Müller Cecília.

 

Kifejtette: hétfőtől kiterjedtebben ellenőrzik a maszkviselést, nemcsak a tömegközlekedésen, de mindenféle nyilvános, zárt helyen viselnie kell mindenkinek a maszkot.

 






Ezentúl sállal vagy egyéb ruhadarabbal sem elég eltakarni az arcunkat, csak a maszkot fogadják el.

 

„A lényeg az, hogy a maszkot jól viseljük” – mondta Müller Cecília maszk nélkül, a zárt térben tartott tájékoztatón.

 

Érdemes elkerülni a zsúfolt helyeket, és fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda. Fontos szabály, hogy akinek bármilyen felső légúti tünetei van, ne menjen közösségbe – tette hozzá.

 

Újságírói kérdésekre válaszolva Müller mindenkit megnyugtatott, hogy lesz elég kórházi ágy, lélegeztetőgép, valamint személyzet a betegek kezelésére.

 






Videó:

ÉLŐ: Visszatérnek Müller Cecíliáék – tájékoztató a magyar vírushelyzetről

ÉLŐ: Visszatérnek Müller Cecíliáék – tájékoztató a magyar vírushelyzetrőlA tervezett kezdés: 11:30

Közzétette: atv.hu – 2020. szeptember 19., szombat

 

(444.hu / atv.hu / Nyugati Fény)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top