Azt állítja, hogy a fizetős részleg már a jövő héten fogadná, a 30 ezer forintos díjat azonban nem engedheti meg magának. A...
Vitézy Dávid nevét 200-ben ismerhette meg a nagyközönség, mégpedig szakmai vonalon, már 15 évesen a VEKE alapító tagja volt, 2002-től elnökségi tagja,...
Mindent elmond az Orbán-kormány tagjainak tudatlanságáról és gerinctelenségéről az a bejegyzés, amit Litkai Gergely humorista tett közzé Facebook oldalán az Index beszántásával...
Csütörtökön nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat, mely alapján kiderült, hogy 69 ezren jutottak be valamelyik felsőoktatási intézménybe. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint,...
Az elmúlt időszak egyik legnagyobb botránya, az Index-ügy kapcsán indult el. Azt a folyamatot, mely ott lezajlott, a világ szinte összes nagyobb hírportálja...
Tavaly, karácsony előtt egy nappal jelentette be a kormány, hogy az állami energetikai vállalata, az MVM, megvásárolja a Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinctől....
Orbánék már azt is tudni akarják, hogy mit hallgatunk az utcán a fülhallgatónkban! Ez úgy derült ki, hogy a Népszava észrevette: a Médiahatóság (NMHH)...
Nincs pénz azoknak, akik nem tartják tiszteletben az alapértékeket és a közösség szabályait. Hosszú interjút adott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a...
Még a közmunkaprogram felpörgetését sem voltak képesek megoldani. Egy félév alatt elköltötte a kormány a munkaerőpiaci kiadásokra szánt előirányzat több mint 83...
Az egyik legtisztességesebb politikusa volt a magyar hazának – írta róla. “Elment egy angyal. A tisztesség, a becsület, a felelősség angyala. Kósáné...