Politika

Gyurcsány felszólította az Európai Bizottságot, hogy “ne totojázzanak” az Index kinyírása után, hanem cselekedjenek

nyugatifeny.hu

Eljött a tettek ideje.






A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az Európai Bizottság csak alibizik a sajtószabadság ügyében, pedig az Index kivégzése miatt a legfőbb ideje lenne a cselekvésnek.

 

Gyurcsány Ferenc keddi közleményében azt írta nekik:

“Kevés erősebb támogatója van a közös európai eszmének, mint a Demokratikus Koalíció. A támogatás nem vakság és némaság.

Az Európai Bizottság évek óta vizsgálja a magyar sajtószabadság helyzetét. Mondhatnám, dicséretes, alapos munka.

De nem az! Politikai alibizés. Hogy ne kelljen semmit se mondaniuk, és végképp, semmit se tenniük.

Taktikáznak, játszanak.
Tegyék, de ne velünk!

Semmit nem ér semmilyen magasztos elvi szöveg, ha abból nem következik cselekvés.

Ebben az ügyben az Európai Bizottság árt a közös ügynek, mindazoknak, akik hisznek a hangoztatott elvekben és küzdenek azokért. A Bizottság süket csendje és bénultsága árt a közös európai ügynek.






Mi kell még nekik? Hány lapot, intézményt, fórumot lehetetlenítsenek még el Magyarországon, hogy világos beszédre és cselekvésre szánják el magukat Brüsszelben?

Ébresztő, hölgyeim és uraim ott, a Bizottságban!

Nem elég már a vasalt ing és az elegáns kosztüm. Tessék felvenni a kesztyűt! Éppen ideje lenne.”

 

Mit totojázik az Európai Bizottság?Kevés erősebb támogatója van a közös európai eszmének, mint a Demokratikus…

Közzétette: Gyurcsány Ferenc – 2020. július 28., kedd

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top