Döbbenetes szavak hangzottak el ma az országgyűlésben, ahol Szijjártó Péter beszámolt a koronavírus elleni védekezés állásáról, majd ezek után az ellenzéki frakciók...
Jó, hogy megjelent a kormányrendeletben a részmunkaidős-bértámogatás, de a dokumentum számos megszorítást tartalmaz – egyebek mellett erről beszélt a Munkaadók és Gyáriparosok...
A Hír TV Bayer show című műsorában is téma volt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) éléről leváltott főigazgató ügye – szúrta ki a 24.hu. ...
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban reagált a kormány lépésére, amely bevezette a különleges gazdasági övezeteket. – írja a portfolio.hu. “A járvány kitörése óta lassan...
Donald Tusk, az Európai Néppárt vezetője a Spiegelnek adott csütörtöki interjújában úgy fogalmazott a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban, hogy az olyan, mint az 1933-ban a parlamenti...
Ujhelyi István, Európai Parlamenti képviselő az elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy a kormány megpróbálja letagadni az unió által rendelkezésre...
Teljes kormányzati tanácstalanságról tanúskodik az, hogy Kásler Miklós április 16-án módosította egy hónappal korábbi rendeletét, amely megtiltotta, hogy a 65 év feletti...
Nemcsak visszafizeti a kormány a bankokra és hitelintézetekre a járvány elleni védekezés miatt kiszabott különadót, de lehetőséget adott az kirótt összeg csökkentésére...
Egy XVIII. kerületi önkormányzati képviselő, Kassai Dániel körbekérdezett az ország idősotthonaiban, hogy mi a helyzet, és az derült ki, hogy se védőfelszerelésük...
Már több mint kétszázmillió forint adomány érkezett a veszélyhelyzet elrendelése óta a nemzeti összefogás vonalán, illetve számlaszámán keresztül – jelentette be Soltész...