Politika

A teljes kormány felajánlotta egyhavi jövedelmét a járvány elleni harchoz – Ausztriában

nyugatifeny.hu

Nemes gesztus.




Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn bejelentette, hogy kormánya összes tagja felajánlja egyhavi jövedelmét a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében – írja a Die Presse.

 

A felajánlásokat olyan szervezetekhez juttatják el, amelyek részt vesznek a válság menedzselésében.

 

A néppárti Kurz és helyettese, a zöldpárti Werner Kogler azt nyilatkozták, hogy szolidaritásukat szeretnék kifejezni ezáltal azokkal, akik aktívan kiveszik a részüket a védekezésből, és a betegek ápolásából.

 

A részletekről a következő napokban döntenek, és tájékoztatják a közvéleményt.

„Emberek milliói kénytelenek nélkülözni most, vagy kerültek nehéz pénzügyi helyzetbe. A szövetségi kormány mindent megtesz, hogy segítse őket. Ugyanakkor személyesen is szeretnénk kifejezni összetartozásunkat ezekben a nehéz időkben”

– mondta Kurz a bejelentés után.




 

Kogler hozzátette: a kormány összes tagja, beleértve a belügy- és külügyminisztert, megtették ezt a felajánlást, és olyan szervezeteket támogatnak majd, amelyek valóban a frontvonalban küzdenek a járvány ellen.

 

Míg a környező országokban több helyen is csökkentették a fizetéseket a járvány miatt, Magyarországon a Fidesz áprilistól megemelte a képviselői juttatásokat.

(Die Presse / 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top