De jó látni olyan embereket akik tesznek,ezért a lezüllesztetett országért!!! Rendezetten visszafogottan, de határozottan. Ezt így kell. forrás
Tisztelt pártvezetők Kérem önöket, hogy nyilatkozzanak arról, hogy az alaptörvényt illegitimnek tartják vagy nem? Továbbá kérem önöket arra, hogy foglaljanak abban is...
Egy kivételével fideszes képviselők vezetik a magánszemélyeknek tartozó képviselők 2018-as toplistáját. Lázár Jánosnak és Szijjártó Péternek egyaránt 30 milliót, L. Simon Lászlónak 28 milliót,...
Könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy ápolónő ellen, aki mintegy egy éven keresztül nyugtató- és...
A jövőben közérdekű munka lenne kiszabható azokra a hajléktalanokra, akik életvitelszerűen közterületen tartózkodnak és a felszólítás ellenére az életvitelszerű tartózkodásának helyszínét nem hagyják...
Az egyházak belviszályairól kevés információ kerül nyilvánosságra, ezért meglepő, hogy a Kecskeméti Református Egyházközösség viselt dolgai addig fajultak, hogy a hívek utcára...
Trócsányi László igazságügyi miniszter beterjesztette az új gyülekezési törvény tervezetét, ami nagyobb mozgásteret ad a rendőrségnek abban, hogy mérlegelje egy tüntetés engedélyezését vagy...
Szakmai körökben nyílt titokként beszélnek arról, hogy Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lesz a közigazgatási felsőbíróság elnöke. Őt váltaná az...
A világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, az angol nyelvű Nature-ben cikk jelent meg a magyar tudománypolitikáról, amiben aggodalmukat fejezték ki az Orbán-kormány intézkedéseivel...
Trócsányi László igazságügyi miniszter benyújtotta a magánélet védelméről szóló törvényjavaslatot, ami szigorítaná a közszereplők védelmét a nyilvánossággal szemben – szúrta ki a 444. Eszerint...