Él és virul a “régivágású kereszténydemokrácia”. Március végén új Szervezeti és Működési Szabályzatot fogadott el Gyuricza László, Kerepes kormánypárti polgármestere. Az indoklás szerint az új...
Van itt pénz! A 24.hu birtokába kerültek frissen megkötött kormányzati szerződések. Ezekből kiderül, hogy Orbánék nem sajnálják a pénzt olyan rendezvényekre, amelyek a járvány...
Kibukott az igazság. Az elképesztően magas halálozási arányok egyetlen oka az lehet, hogy roskadozik az egészségügy — mondta Varga Zoltán a Demokratikus Koalíció online sajtótájékoztatóján kedden....
Csúnyán lyukra futottak. Már korábban megírtuk, hogy a Magyar Nemzet nyíltan dicsérni kezdte az ellenzéki összefogásban részt nem vállaló Magyar Kétfarkú Kutyapártot. Cikkükben azt állították, hogy már a...
Szerinte aki elhallgatja az igazságot, az bűnrészes. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint sokkal kevesebb honfitársunk szenvedne és halna meg, ha...
A kormány pedig minden lényeges kérdésben titkolózik. A kínai Fudan Egyetem budapesti campusával kapcsolatos aggályaikat hangoztatták a testület ellenzéki tagjai az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának...
Nocsak. A Diákváros fontos kormányzati terv, fel fog épülni a Fudan Egyetem mellett — ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozta az ATV-nek kedden. Karácsony...
Ellenkező esetben sokkal többen meghaltak volna. Magyarország a saját javára tudta fordítani a pandémia okozta változásokat, de nem lehetne az új világgazdasági...
Egyikük országgyűlési képviselő, a másik államtitkár. Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője és Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a...
Humorérzékből és történelemből is egyes. Mi is beszámoltunk róla, hogy miután a közmédia riportsorozatban támadta be az osztrák Profil újságíróját, aki “kérdésekkel provokálta a Fideszt“,...