Elképesztő, milyen felelőtlen emberek vannak! Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerint az emberek megértették, hogy a kijárási tilalom segíti a járvány...
A tisztifőorvos szerint 2-4 hét múlva lehet majd látni, milyen eredményt hoznak a mostani szigorítások. A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal...
“EZ AZ ÖTLET NEM VALÓSULHAT MEG” – így kommentálta Karácsony Gergely tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Parragh László javaslatát, miszerint a...
“A KATONÁINK MOST NEM HÁBORÚBAN FOGJÁK VÉDENI A HAZÁT, HANEM BESEGÍTENEK A RENDŐRSÉGNEK, BESEGÍTENEK A KÖZPONTI KÖZIGAZGATÁSNAK, ÉS BESEGÍTENEK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSNAK...
Ezúttal nem hagyták szó nélkül a mocskolódását. Aki rendszeresen követ minket, annak feltehetően nem új, hogy Kövér László rendre sportot űz...
A szakmai vélemények alapján túl későn meghozott intézkedésekben bízik Orbán Viktor, aki azzal járta körbe a NER televíziók mindegyikét, hogy reméli, karácsonyra...
Az utóbbi napokban ha valaki megszámolná, hogy a magyar miniszterelnök melyik szót mondta ki legtöbbször a televízióknak adott interjúiban, akkor valószínűleg a...
Bár már évek óta visszavonult a nyilvánosság elől, most mégis úgy érezte Sándor Mária, hogy muszáj megtörnie a csendet. Sándor az ATV Egyenes...
A Magyar Orvosi Kamara honlapján Svéd Tamás írt egy nagyon korrekt és összeszedett bejegyzést arról, hogy mik a realitások az intenzív terápiás osztályokkal kapcsolatban....
Hiába tombol az országban egy súlyosabb járvány, a magyar kormánynak maradt arra energiája, hogy az emberek életének megmentése mellett, olyan kérdésekkel is...